Az ősi magyarok csak Ígéret havának nevezték a 31 napos májust. Száma az 5, asztrológiai jegye a Bika. Mint minden hónap, május is tartogat érdekes összefüggéseket.
Nevét Maiáról, a görög termékenység istennőről kapta. Ovid, római költő lebbenti fel az elnevezés másik lehetséges eredetét. Egyik versében májust „maiores”-nek nevezni, ami latinul időseket jelent, míg a következő hónapot „iuniores”-nek, melynek jelentése: fiatalok. Arra következtethetünk, hogy a május egy időszak lezárását jelenthette, vagy az idősebb nemzedéket, akik átadják helyüket a fiataloknak. Vajon akad-e más információ, mely rávilágít a hónap titkos üzentére?
Bona Dea
Maia római megfelelője Bona Dea, akinek ünnepét görög felmenőjéhez hasonlóan májusban tartották. Bona Dea nem csak a női termékenység, de a gyógyítás istennője és a római birodalom és emberek védelmezője is egyben. Ünnepségein a nők erős borokat fogyaszthattak és a más alkalmakkor tilos véráldozati rituáléknak is szabad utat engedtek. A férfiak nem tudhattak a misztériumokról, melyek Bona Dea kizárólagos követőinek kiváltságai voltak. Mitológiai feljegyzések szerint Faunus isten felesége, nővére vagy lánya volt, egyenlő s olykor megegyező Faunával, aki a női sorsok alakítója.
Az ötödik hónap
Püthagorasztól ered, hogy az ember öt érzékszervvel bír. Munkásságában ezekre a területekre koncentrált, melyek a test, az állati lélek (ösztön), psziché, az értelem és az isteni szellem. Manapság is 5 érzék (látás, hallás, szaglás, tapintás, ízlelés) által fejezzük ki a testi érzékelés képességét. Ezek által szerzünk tapasztalatokat, majd ezeket raktározzuk el elménk eldugott zugában, ahol emlékké válnak. A számmisztikában az ötös számot a vallás, gyógyítás és segítés számának tartják, szorosan összekapcsolva az 5 érzék fejlettségével. Azokat, akik a szám hatása alatt állnak, gyakran mozgékony, jó emlékezőtehetségű, kiváló üzleti érzékű embernek tartják. Nem meglepő, hogy a tudás bolygója kíséri, a Merkúr.
 A görög mitológiában Merkúrt, Hermész isten testesítette meg. Ő a mindig jól értesült hírnök, az emberek felé az istenek tolmácsa. Hírnöki pálcáján két kígyó tekergőzött, lábán szárnyas saru. Beszédes szimbólumok. A szárnyas saru a gyorsaság és a levegő elemet képviseli, a pálca és kígyó szimbólummal a gyógyszer-iparban találkozhatunk. A kígyó a titkos tudások birtoklójaként az ember alkotta eszközre, a botra feltekeredve az ember kezébe adott gyógyító hatalmat képviselte, mely bár az istenektől származik, az ember megtanult vele bánni. Talán az sem véletlen, hogy a gyógynövényekkel foglalkozó asszonyok, akik a történelem során sokáig kizárólagos tudói voltak a gyógyító praktikáknak, boszorkánnyá váltak s pont egy kígyó csábította bűnre őket. Kárhoztatásul, amiért a férfit kizárták a titkos tudásból, második helyre szorultak, s ők lettek az egész emberiség bűnbakjai.
Bika hava
Április 21-én az asztrológia kereke tovább gördül és május 20-ig a Bika jegyén vonul át. A bika asztrológiai jelében felfedezhetjük a Nap (kör) és a Hold (félkör-sarló Hold) alakjait is. A mai bika helyett az egyiptomi világban tehenet láthattunk, ahol Íriszt vagy épp Hathort e szent állatként ábrázolták, mint legfőbb életadó istennőket. A tehén szarvakkal ábrázolva testesítette meg az életadó Földanyát. Hogyan lett férfias ez a jelkép? Az idő múlásával a célirányos, merevebb és szívós kitartás fontosabb erénynek számíthatott, mint az anya gondoskodása, bár erre a kérdésre válasz nincs, csupán logikus vezérfonál. Egy azonban biztos, a bika épp úgy, ahogy a tehén, a nemzőerőt szimbolizálja.
 Különböző kultúrákban is feltűnik a bika képe. I.e. 4. évezredre tehető a Bika-kultusz kezdete. Ba’al bikakultusza, mellyel a héber bibliában találkozunk, a világ összes tájára elterjedt. Fellelhető Egyiptomban, a Közép-keleten, a kelta mitológiában, és szertartások szerves részeként a görögöknél és a római birodalom történetében, de akár a zen-buddhista önismereti példabeszédében ökör képében, Indiában pedig a mai napig szent állatként tisztelik.
Az állatövre jellemzőnek tartják a kivárást, a helyben maradást, mely nagyban különbözik a Hermészről kialakított képpel. A Bika jegyében született egyénnek szüksége van a hagyományra, szervezettségre, a biztonságra, fontos számára a birtoklás. Higgadt, megfontolt, szeret utánajárni a dolgoknak. Bármilyen kacifántos is legyen az átjárás, a különböző ezoterikus, történelmi, mitológiai ösvények és hasonlóságok összefonódnak a hónapokban. Május a termékenység, az élet kibontakozásának hónapja, melyhez az idősek bölcsességéből táplálkozik. Az ő tapasztalataik biztosítják a tudást, mely hozzásegít bennünket jelenkorunkban is a gyógyítás képességéhez, értelmünket élesíti, megtanít beszélni a szimbólumok nyelvén. A nyelven, melyet a hónapok beszélnek. Így értjük meg az Ígéret havának történetét, melyet az ősök mesélnek és adnak tovább az új nemzedéknek. Pontosan úgy, ahogy május továbbadja a stafétát júniusnak.
|