frappa magazin - Mix - Spenótpapa karriert épít

Aki jártas az interneten terjed? „vicces videókban”, bizonyára már ismeri a Spenót-sorozatot is, mely tulajdonképpen egy egyszer?, két szerepl?s árnyjáték, mégis több éve hihetetlenül nagy népszer?ségnek örvend az internetez?k körében. A történetek egy kisfiúról és kissé pszichopata édesapjáról szól, aki mindenáron rá szeretné er?ltetni gyermekére a spenótot. A sorozat humora meglehet?sen egyedi - nem hasonlítható az amerikai „aláröhögéses” sorozatokhoz vagy a hazai stand-up comedy sztárok poénjaihoz, de úgy t?nik, van egy réteg, aki igényli és szereti azt a fajta humort, amit a Spenót képvisel. A videók sikere körülbelül három éve tart, azóta a kezd? epizódot - csak a legnagyobb videó megosztó oldalon - majdnem négyszázezerszer nézték meg, legnépszer?bb mondatait ma már sokan szállóigeként használják.

Az ötletgazda, Hunyadi László sikeres jazz énektanár és el?adóm?vész - nem szokványos humorérzékkel, néhány extrém hobbival és nagy kísérletez? kedvvel. Zenélt már tizenháromezer ember el?tt a Sportarénában, felt?nt többek között a Popdaráló, a Szombat esti láz és a Csillag születik zenekarában. A spenótot imádja, az édesapjával teljesen hétköznapi a kapcsolata, a videókkal pedig tulajdonképpen semmi más célja nem volt, csak az, hogy „jót röhögjenek a haverok, meg közben persze én magam is”.

A Spenót az ajándékozásból született. Ugyanis, ha valamelyik közeli ismer?sömnek születésnapja van, soha nem veszek ajándékot - inkább készítek valami vicceset! Van egy zenekarom, a Táncosokkal Farkalók, már több mint 16 éve együtt zenélünk. Egyszer a billenty?sünk feleségének a szülinapjára készítettem egy nem hétköznapi Micimackó feldolgozást. Az általam el?re megírt szöveggel felénekeltem a dalt három egymástól teljesen elüt? hangnemben, számítógéppel össze-vissza vágtam ?ket, majd a végén egy autószerel? haverom is beleénekelt egy kicsit. A kész m?nek „Micimackó fázik” helyett a „Timi barkochbázik” címet adtam, a végére pedig a számítógéppel felismerhetetlenségig eltorzított hanggal felmondtam még egy kis szöveget - ez a hang volt a kés?bbi Spenótpapa hangja.

Eljött a házibuli ideje, elvittem a m?vemet CD-n a házi készítés? borítómmal, és lejátszottuk. Mindenki fogta a fejét, hatalmas volt a siker! Újra és újra meghallgattuk egymás után. Olyan hajnali négy felé már csak én meg a házigazda voltunk talpon. Érdekelte ?t, hogy a dal végén hogyan csináltam azt a szörny? hangot, ezért beültünk együtt az ottani stúdióba, hogy megmutassam neki. Gondoltam, felmondok spontán valami szöveget, aztán szétvágjuk a hangsávot: az egyikb?l megcsinálom a CD végén is hallható szörnyhangot, a másikból meg mondjuk gyerekhangot csinálok. Így született meg az Spenót els? részének a hangja.

Otthon újra meghallgattam, amit a stúdióban alkottunk, és mivel nagyon tetszett, elküldtem a haveroknak is, akik szintén imádták! Azt akarták, hogy írjam ki mindenkinek CD-re. Úgy gondoltam, jobb lenne feltenni a netre, hogy mindenki egyszer?en hozzáférjen. Ha viszont már felteszem, akkor kéne hozzá valami videó is... Mondjuk egy árnyjáték! Az egyik alakot egy cápafigurával csináltam meg, a másik pedig kézre ragasztott kartonpapírból volt. Így jött létre az els? Spenót rész, amit nyomban fel is tettem az internetre.

El?bb-utóbb jött még egy születésnap, aztán még egy… Muszáj volt hát a motoros cimborámnak is írnom egy részt (aki akkor már nagy spenótrajongó volt), aztán a hangszerboltos cimborámnak is eljött a szülinapja… Egy ideig minden videó testreszabott volt, személyesen készült valakinek. Például, amikor az egyik motoros túránkon egy haveromnak leszakadt egy ujja (kés?bb visszavarrták), akkor készítettem el azt a részt, melyben Spenótpapa le akarja vágni a fia kisujját.

Jó érzés volt, hogy ennyien kísérik figyelemmel a filmeket, de szerettem volna továbblépni. Egyszer megkeresett egy cég azzal a kérdéssel, hogy vállalok-e él? Spenót show-t, mert szívesen látnának egy karácsonyi céges bulin. Végül nem jött össze a dolog, de ekkor merült fel bennem el?ször, hogy lehet fantázia az él? m?sorban.

Eleinte fogalmam sem volt, hogyan fogom tudni ezt a problémát megoldani, de aztán elkezdtem túrni az internetet, és végül rátaláltam egy nagyon profi ketyerére! A segítségével egy pillanat alatt lábkapcsolóval átállíthatom a papa hangot gyerek hangra – és fordítva. Persze ezek a hangok nem pont ugyanolyanok, mint ahogy a videókban beszélnek a szerepl?k, de azért elég jók. Az els? rész után ráadásul tönkrement a számítógépem, és így elvesztek a legels? videó hangbeállításai. Sajnos azóta nem sikerült pont ugyanolyan hangot kikísérletezni, pedig mindenki szerint az volt a legjobb hangszín. De talán pont ett?l olyan különleges és értékes az els? rész! Az él? show-t egyébként nem árnyjátékként, hanem bábjátékként oldottam meg: egy ismer?sömmel legyártattam a karaktereknek megfelel? keszty?báb figurákat.

Mikor elkezdtem a Spenótot, az volt a fontos, hogy a haverok jót röhögjenek. Ezért meg sem fordult a fejemben, hogy valami „túl trágár” lehet - mi az er?sebb fajta humort szeretjük, amin egy átlag ember bizony sokszor megbotránkozik. Aztán, amikor már népszer?bb lett a sorozat, és benne volt a pakliban, hogy a szüleim is viszontlátják a tévében, akkor azért elkezdtem „langyosabb” irányba haladni. Szeretnék szalonképes lenni, ugyanakkor azt is szeretném, hogy a saját magam által viccesnek tartott poénok megmaradjanak. Egyel?re még nem tudom, meg fogom-e tudni valósítani mindkett?t egyszerre.

Nemrég olvasgattam szakirodalmat a humorról. Azt olvastam például, hogy a halál a humorban tabutémának számít. Én többnyire túlmegyek ezeken a határokon, például amikor Spenótpapa azzal fenyeget?zik, hogy: „Ha nem eszed meg a spenótot, meg foglak ölni!” Mondjuk, amikor visszanéztem az els? részt, egy pillanatra még én magam is ledöbbentem, hogy „jézusom, ez ijeszt?”! De érdekes módon azóta is ennek a legdurvább és legijeszt?bb résznek van a legnagyobb sikere, tehát valószín?leg az embereknek igényük van erre a „durvaságra”.

Hát igen, az is egyfajta humor, ha a végletekig eltúlzol dolgokat. Ilyen például a Spenótban megjelen? szül?i szeretet: ha nagyon-nagyon eltúlzod a szül?i büntetést, annak a vége a halál. De persze ezt a szül? csak azért teszi, mert annyira szereti a gyereket. Valaki érti ezt a fajta humort, valaki nem. Valakinek például a Gyalog Galopp egyszer?en csak egy szomorú történet, amiben semmi vicces nincs. És ezeknek az embereknek készítettem a Humorérzék teszt cím? epizódot. Ha valaki nem érti a humorom, az ne nekem panaszkodjon, hogy „ez nem is vicces”, egyszer?en ne nézze a videókat. Nézze inkább a kismacskákat, ahogy pofára esnek.

Sok ember van, aki semmilyen helyzetben nem tud mentesülni a társadalmi közízlésnek való megfelelés terhe alól. De van egy sz?k réteg, aki viszont elég laza ehhez. Én ilyen vagyok, és nem is nagyon tudom és akarom visszafogni magam. Szabadid?mben egyébként motorozom, és extrémmotoros túrákat szervezek és vezetek. Egyszer, amikor speeker voltam egy motorversenyen, elsütöttem egy kicsit er?sebb viccet… Azt mondtam a mikrofonba, hogy azért indítottunk n?i versenyt, hogy „legalább két duda legyen egy motoron”. Hát, nem mindenkinek tetszett a poén. Van, akinek az ilyesmi már a közízlés határain kívül van.

A legf?bb célom vele önmagam nevettetése, én ugyanis baromi jól szórakozom a videókon! Szerintem van a humornak egyfajta villámhárító szerepe az életben: ha nagyon felhúzza magát az ember a postáson, a bugyuta TV Show-n, vagy a természetvéd?kön, akkor egyszer?en csak ki kell röhögnie magából a feszültséget. Ezen kívül mit tehetnénk mást? Vagy sírunk a kocsmában a haverokkal, vagy kiröhögjük a dolgokat. Én inkább az utóbbit választom, nem szeretem a keser?séget megtartani.

A fordulópont az életemben egy három hónapos thaiföldi utazás volt. A barátaimmal végig kerültük azokat a helyeket, ahová a turisták szoktak járni. Mi az igazi Thaiföldet szerettük volna megnézni, ahol az emberek végtelenül természetesek és barátságosak. Két hétig volt honvágyam, aztán már nem akartam hazajönni! Az emberek ott görcsök nélkül, vidáman élnek, minden este buliznak. Nem kell fizetni a f?tést, a meleg vizet, mert mindig meleg van! Petákokból megéltünk, mert a nagy melegben úgysem tudtunk sokat enni. Ez a stresszt?l mentes id?szak teljesen megváltoztatta a gondolkodásmódomat.

El?ször mellbevágott az idegbeteg, görcsös légkör. Olyan volt itthon, mint egy állatkertben! De szerencsére a kint összeszedett energia még jó ideig kitartott. Olyan lettem, mint Gandhi. Most már, ha egy csávó üvöltözik nekem a kocsijából, elképzelem, hogy ? csak egy állat. Mondjuk egy kacsa. Egy kacsát meg minek bántanék…?