Mi jut eszembe arról a szóról, hogy kabala? Az az eset, amikor el?ször találkoztam ezzel a szóképpel! Hét éves voltam, nem rég tanultam meg olvasni, de már az els? iskolahónapokban h?en bújtam a Bobo képregényeket.

 

- …és van Bobo kabalám is – olvastam az egyik rajongói levél végén. Szaladtam is rögtön a konyhába: - Anyu, anyu, mi az a kabala?

- Egy olyan tárgy, amit gyakran magadnál tartasz, sok helyre magaddal viszed, mert nagyon szereted, és hiszel benne, hogy szerencsét hoz Neked – felelte édesanyám – mondjuk az egyik játékod.

Máris irigyelni kezdtem az ismeretlen nyolc éves Lídiát a Bobo kabalájáért, de nekem sem kellett messze mennem. Eszembe jutott a kedvenc játékom, a „szuper-róka”. Egyszer? rókafigura volt, körülbelül hetven centi hosszú, plüss helyett durva m?sz?rme-anyagból és gombszemekkel. A mai gyerekek már nem játszanának vele, én viszont egy id?ben egy lépést is alig tettem nélküle. Miután felruháztam kabalaszereppel, még inkább elválaszthatatlanok lettünk. Gyakran a hátán ültem, mivel szuper-róka természetéb?l kifolyólag ugye bármikor repülhettem rajta a képzeletemben.

 

Egy téli napon a családommal disznóvágásra mentünk a nagyszüleimhez. A reggelinél is a rókámat használtam székpárnának, egészen addig, míg a nagynéném nem szólt közbe.

- Játékkal nem ülünk az asztalhoz – kiabált rám, kitépte alólam a szuper-rókát és elkobozta.

- De ? a kabalám… - mondtam és tehetetlen sírós hisztibe kezdtem a feln?tti önkénnyel szemben.

A saját zsivajomon kívül, hirtelen másfajta visítást hallottam odakintr?l. Megölték a disznót. Biztosan nem volt senkinek a kabalája…