Nekünk, akiknek olyan sokat jelentett, kellett egy kis idő, hogy megemésszük a hírt: a Kispál és a Borz bejelentette, a dalnak a szó legszorosabb értelmében vége.

 

Lehetünk páran, akiknek fáj ezt hallani. Azon a sok emberen kívül, akik nem is ismerték, és akiknek – sokszor ennek ellenére – csak annyira futja, hogy Lovasi hogy jön ahhoz, hogy sikeres filmhez csináljon zenét, vagy hogy közéljen. És egyáltalán, miért érdemes szóra egy rétegzenét játszó zenekar, melynek énekese rosszul artikulál, és csupán néhány ezer embernek szólt, amit csináltak? Értsétek meg gyászunk okát – engedtessék meg néhány szubjektív, csöpögős búcsúszó.

 

Szerettük a bólogatós, hol tingli-tangli, hol felforgató, hol a meditativitásig elmélyült zenét. Imádtuk azt a pillanatnyi csöndet, ami után teli torokból kellett együtt üvölteni, hogy „Zsákmányállat máját mosom...” Imádtuk szétrúgni a parkettet, ha belecsaptak a Tökéletes helyettesbe. Csukott szemmel, sörünket majd’ elejtve billegni jobbra-balra, hogy „és a halál... És itt is jöhetnek a pontok...”

 

De legjobban azt szerettük, ahogyan megfogta a pillanatokat, és belőlük egy „érzületet” gyúrt, egy hétköznapokat is belengő hangulatot, sűrű érzésekkel, mély gondolatisággal. Aki ült már gimiben gyűlölt matekórán, halálos spleenben, lelki szemeivel befelé révedve szarvasokat vizualizálva égő aganccsal, nyuszikkal a hátukon, tudja, mire gondolok. Igenis egy bizonyos, nehezen megragadható, nagyon jellegzetes életérzést, gondolkodásmódot közvetített. Kamaszkorom minden harmadik eseményéhez kötődik egy Kispál-szám, és bármi, ami azóta történt, elmondható lenne egy-egy Kispál-szöveggel. Mert elég jól lefedi mindazt, ami erről az életnek nevezett mókáról? ...izéről csak elmondható.

 

Abban, hogy az egyes hangulatokat, érzéseket olyan pontosan és szuggesztíven tudta visszaadni, a zene mellett, vagy még előtt, a szövegnek volt a legnagyobb szerepe. A kvázi költőként is jegyzett Lovasi dalszövegeit erős művészi kifejező ereje, képisége, asszociatív gondolatfűzése, a rengeteg utalás a bibliai vagy József Attila szövegekre ezer közül felismerhetővé teszi. Némelyik dal, ha nem forrna össze ilyen szervesen a zenével, már súrolná az „énekelt vers” határát.

 

Szóval ezt szerettük rajta. A Kispál gyógyít és tisztít, kicsit feldob, és alám áll, megnyugtat, szórakoztat, elgondolkodtat. Jó volt nosztalgiázni és táncolni, hajnalban, buliból hazafelé énekelni, szöveget elemezni szakdolgozatban, lányokat /fiúkat szédíteni egy jól elhelyezett idézettel. Jó volt szakítás előttre, közbenre és utánra, és jó lesz, ha megőrizzük ezeket a hanghordozókat, hogy unokáinknak is megmutathassuk. Mert, ha lehet ilyet mondani, bölcs és kedves zene – és egy korszak, ami aligha jön már vissza.

 

Az „alterek” alapesete saját bevallásuk szerint kifújt, ezért most becsületesen lelépnek a színről. Utolsó koncert a Szigeten. Mit is mondhatnék... Több, mint élmény volt, nagyon kösz.

 

Fotó: kispalesaborz.hu