Kultúra / Zene |
Az alrovat korábbi cikkei |
| Internetes tehetségkutató verseny amatőr zenekaroknak |
| Hazai és határon túli amatőr zenekarok is nevezhetnek május 7-től az Internetes Hangfoglaló 2012. elnevezésű könnyűzenei tehetségkutató versenybe. A fődíjas bandát a közönség választja ki, a szakmai zsűri pedig nyolc kategóriában dönt értékes nyereményekről. |
| | Az Akváriumban mutatja be új kislemezét a Napra |
| A Napra zenekar május 4-én a budapesti Akvárium Klubban ad koncertet. A Kárpát-medence népzenéjét és a rockzenét mesterien ötvöző, Fonogram-díjas zenekar ezen a fellépésen mutatja be először élőben a Naiv című új kislemeze dalait. |
|
| | Kowalsky meg a Vega lemezbemutató koncert |
| Felfokozott hangulatban készül a Kowalsky meg a Vega az április 14-i lemezbemutató koncertjére, mely a budapesti Barba Negra Music Clubban lesz. A zenekar két új dallal és vonósnégyessel lepi meg a közönséget. |
|
 |
|
| „Üdvözlet az itt és most-ban” - Interjú Bocskor Bíborkával |
| A Magashegyi Underground nevében a végletek. Az Ezer nap című legújabb lemez új dalai mellett a már ismert számok is megszólaltak a februári koncerten, ahol szűnni nem akaró vastaps szolgált záróakkordként. - A zenekar énekesnőjével beszélgettünk. |
| |
| Szerelemszörnyet dédelget a PASO |
| Március 27-én új, dupla lemezzel jelentkezik a Pannonia Allstars Ska Orchestra. A Lovemonster című albumon a PASO főként a szerelem témakörét járja körül. |
| |
|
|
| | Születésnapi koncertet ad a PASO az Akváriumban |
| Kilencedik születésnapja alkalmából nagyszabású koncertet ad Budapesten a Pannonia Allstars Ska Orchestra. A zenekar március 3-án az Erzsébet téri Akváriumban magyar és külföldi vendégművészekkel lép színpadra. |
|
| Beatboxossal mutatja be lemezét a Belmondo |
| A Belmondo zenekar február 11-én, a budapesti Corvintetőn tartja lemezbemutató koncertjét. A Mikor című új album dalai és a korábbi slágerek szokatlan formában csendülnek majd fel, hiszen a beatbox előadó Jammal lesz a koncert vendége. |
| |
 |
|
| Special Providence lemezbemutató |
| Soul Alert című új nagylemezét mutatja be, és nyolcadik születésnapját ünnepli január 12-én a Special Providence a budapesti A38 állóhajón. |
| | Majd hívlak Emma |
| Három éve kezdődött a történetük, amikor The Shyphilises néven kezdtek zenélni. Később a megjegyezhetőség és az abban rejlő viccek miatt a névváltoztatás mellett döntöttek. A Majd hívlak Emma csapatát négy lelkes fiatal alkotja... |
|
| Nyitottan, őszintén, félelmek nélkül - interjú Bolyki Balázzsal |
| Miért vágott bele bokros teendői mellett egy kórus létrehozásába ez az elismert énekes? Mi a lényege annak az általa kidolgozott énektanítási módszernek, amellyel hétköznapi emberekből farag profi énekeseket? Miért énekelnek mezítláb, ha csak tehetik? |
| | Elhunyt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő |
| Mary Zsuzsi 1947-ben született Szegeden. Énekesnői pályafutása 1965-ben indult, amikor Bacsó Péter Szerelmes biciklisták című filmjének betétdalát, a Te szeress legalább című dalt énekelte. |
|
 |
|
| Egy tökéletes este "Lámpafénynél" |
| Magával ragadó volt a költők ékszerformába öntött gondolatainak és a zene lüktetésének tökéletes fúziója, illetve Veronika könnyed lebegése és hangképzési bravúrjai. |
| | Subscribe DVD-n és a Budapest Jazz Clubban |
| A Fonogram-díjas zenekar zongoristája és két énekese december 18-án, vasárnap a Budapest Jazz Clubban áll színpadra, ahol Subscribe Light néven a DVD-s felvétel hangulatából ad ízelítőt. |
|
| Ajándékokra gyűjt koncertjével a The Balkan Fanatik |
| Jó zenével és fűszeres karácsonyi hangulattal várja a közönséget december 16-án, pénteken este 9 órától a The Balkan Fanatik a budapesti Ötkert Resto Bar Clubban. Az ünnepi buli vendégei részesei lehetnek a zenekar jótékony célú angyali küldetésének. |
| |
Az alrovat korábbi cikkei |
|
|