NYITÓLAP KAPCSOLAT REGISZTRÁCIÓ
KultúraÉletmódInfoKorGondolkodó
FrappszódiaMix
 
Kultúra - Színház
New York-i komédiák
Szívós Andrea
2010.03.02 12:01

Ki más írhatta volna a fent említett darabot, mint Woody Allen, New York egyik legnagyobb szerelmese, akinek majdnem minden filmje a Nagy Almában játszódik. Bár igaz, kevés embernek jut eszébe róla, hogy színdarabot is írt. Pedig igen. És még nagyon sok minden mást is csinál - na persze svéd úszónő nem volt, mint ahogy az egyik igényes tévécsatorna show műsorában hitte róla egy hölgy.

Igazán elnézhető neki, hogy se nem svéd, se nem nő, hiszen ettől a kis hiányosságtól eltekintve 2 Oscar-díj és egy Golden Globe tulajdonosa. A tehetséges színész, rendező egy időben próbálkozott a hazánkban is egyre népszerűbbé váló stand-up comedy-vel és ötletgyártó volt a kandi kamera tv-show műfajában. Ezek mellett pedig prózát és színdarabot is írt.
 
Woody Allen neve elég jó ajánlólevél a moziba vagy színházba járóknak. A New York-i komédiák olyan ismert színészeket vonultat fel - a teljesség igénye nélkül - mint Kárász Zenó, Básti Juli, Nagy Kálóczy Eszter, Gesztesi Károly és Rudolf Péter.
 
Az első darab, a Riverside Drive amolyan lerágottcsonttémát dolgoz fel. Ergo, a férj (Magyar Attila) megcsalja a feleségét egy fiatalabb nővel (Balogh Anna). Természetesen a feleségét nem meri otthagyni, ezért jóval egyszerűbb a szeretőt lapátra tenni. Egy várostól félreeső helyen találkoznak, ahol egy hajléktalan (Kárász Zénó) tanyázik. Ámde homeless-ünknek több esze van, mint a csalfa férjnek. Olyan nagy igazságra világítja rá Jimet, a férjet, mint az emberi gyávaság, amivel a csapodár ember persze nem mer szembenézni. A mindenre elszánt hajléktalan egyben a férfi életét is igyekszik megoldani. A darab egy mindennapinak induló találkozás története, a párbeszédekben jelen van a humor. Valljuk be: szórakoztató, de nem annyira fergeteges. Balogh Annának nem jut nagy szerep, Magyar Attila és Kárász Zénó beszélgetéséből épül fel a darab.
 
A második felvonás, a Central Park West feledteti az első rész hiányosságait. A téma ebben a darabban is a házasságtörés, de ahogy az egyszerűnek induló történetből burleszk lesz, az zseniális! A szövevényes sztorit figyelve észrevehetjük, hogy egy-egy emberi tulajdonság önálló karaktert kap. A kissé bolond, de hétköznapi életet élő pszichológusnő (Básti Juli) és a csapodár férj (Gesztesi vagy Puskás Tamás) mellett helyet kap az ostoba nő (Nagy-Kálóczy Eszter) és a szerencsétlen alkat (Rudolf Péter). És végül felbukkan a naiva is (Radnay Csilla).
Az említett színészek neve már önmagáért beszél, de Básti Juli játéka betölti az egész teret. Nincs benne túljátszás, minden gesztus és mozdulat szükséges, ugyanakkor természetesnek hat. Nincs ez másképp Rudolf Péter és Nagy-Kálóczy Eszter játékánál sem.

A Central Park West-ben megfigyelhetjük, ami Woody Allen-re jellemző: az eltúlzott, végletes személyiségek ábrázolását. Oly módon mutatja be a személyiség vonásait, hogy felerősíti azokat. Mindezt fanyar humorral és cinizmussal itatja át. És nevetünk, de közben rádöbbenünk, hogy tényleg minden úgy van, ahogy ö mondja. És akkor már nem nevetünk, inkább elgondolkodunk. Ahogy a Vicky, Christina, Barcelona végén is rádöbbenhettünk arra, hogy melyik embertípushoz tartozunk és hevesen tiltakoztunk a film végén a középszerűség ellen, itt, a Central Park West-ben is rádöbbenhetünk valamire: nem minden az, aminek látszik, és nem mindenki olyan, amilyennek mutatja magát. Annyiszor halljuk ezt, hogy bele sem gondolunk, mert azt hisszük, közhely…

Woody Allen: New York-i komédiák

2 egyfelvonásos vígjáték

Rendezte: Puskás Tamás

Elküld
Szólj hozzá a cikkhez!(Belépés szükséges)
2013. Május 24.
Eszter, Eliza napja van
Festett arcok – Novák Erik festőművész kiállítása a Bárka Színházban
Special Providence lemezbemutató
„Most pedig neki ülök és írni fogok”
Átlátszó kész átverés show a Pokoli Édenkertben
Indul a Libri Aranykönyv szavazás!
Haldokló hófehér kismacska
Rendhagyó befektetési tanácsok
Negyven feletti álláskeresőknek segít a Budavári Művelődési Ház
Óriási Depeche Mode afterparty lesz a Dürer Kertben
Emberi történetek: Tibor
 
Mi az idei nyaralásod célpontja?
Mediterrán országok.
Valami igazán egzotikus hely.
Nyáron irány a hűvös észak!
Egyéb országok.
Belföldön nyaralok.
Nem nyaralok.
 
 
 








Cylex Silver Díj