A könyvet nagyon sok helyen az Alkonyathoz hasonlítják, pedig nem kellene. Hiába játszódik mindkettő fiktív világban, teljesen másról szólnak. Az Alkonyat egy szerelmes pár küzdelmeit írja le, míg a Graceling királyok harcáról, ármánykodásról, cselszövésről szól, és arról, ahogy ebben a káoszban egy lány felnőtté válik.

Van egy világ, ahol egyes gyerekek szeme születésük után megváltozik, felemás lesz. Ezek a gyerekek garabonciások, ami azt jelenti, hogy különleges képességgel vannak megáldva. Van valami, amiben jobbak, mint mindenki más. Lehet ez a képesség teljesen haszontalan is, mint az evés, de lehet hasznos is, mint például a vadászat. Ebbe a világba született Katsa, akinek az egyik szeme kék, a másik pedig zöld. Nyolc éves korában derült ki, hogy mi az ő különleges képessége, mikor puszta kézzel ölte meg egy távoli rokonát. Az országban, ahol él, a többség messzire elkerüli a garabonciásokat, de mikor kiderül, hogy ő a gyilkolás tehetségét tudja magáénak, még azok is megtartják tőle a távolságot, akik előtte ügyet sem vetettek rá. A király látja a lehetőséget a lányban, és ki is használja, egyszemélyes megtorló hadseregként küldi őt bárki után, aki ellene mer szegülni. Így Katsa akarata ellenére véres hullákat és megkínzott, megcsonkított, megtört testeket hagy maga után.

Szinte egy csapásra megváltozik minden, mikor találkozik Póval, aki olyan igazságokra ébreszti rá, amiket eddig a benne kialakult világkép miatt nem láthatott, és olyan bajba keveri, amiből még az ő halálosztó képessége sem tudja kisegíteni.

A középkorra emlékeztető helyszínen játszódó történet sokkal közelebb áll a szerepjátékok világához készült kalandregényekhez, mint a modern vámpírrománcokhoz. Van egy csapat, ami küldetésre indul, amiből egy újabb küldetés születik, amit már egy másik csapat visz véghez. A romantika nagy szerepet játszik, mégsem mondható, hogy az lenne a történet fő mozgató rugója. A rejtély megfejtése, majd a baj elhárítása az, amire mindenki koncentrál.

A történet külső nézőpontból íródott, de csak Katsát követi, csak az ő gondolatait ismerhetjük meg. Ennek nyilvánvaló következménye, hogy a cselekmény egyetlen lineáris szálon fut, de ezt gyakran megszakítják múltbéli visszaemlékezések, amik itt-ott lelassítják a tempót, de többnyire jól beleilleszkednek az események fonalába.

Katsa a történet során felnő. Egy engedelmes szolgálóból nyíltan lázadóvá válik. Rájön, hogy nem kell úgy élnie az életét, ahogy nem akarja. Új célokat keres magának, megismeri a szerelmet. Rájön arra, hogy nem lesz gyengébb attól, hogy másokra támaszkodik. A legtöbb ilyen belső vívódását nyomon követhetjük a gondolataiban. Esetenként viszont úgy tűnik, hogy a személyiségben bekövetkező változások egyik pillanatról a másikra mennek végbe, ami zavaró lehet.

A korábban említett apróbb problémákat azonban betudhatjuk annak, hogy ez Kristin Cashore első könyve, de ez alig hagy nyomot a regényen, legfeljebb a szóhasználatot befolyásolta (csak eredeti nyelven), ahol a régies szófordulatokat keverte a modernekkel, ami egy furcsa, egyedi hangulatot teremtett. Ezt természetesen nagyon nehéz átültetni más nyelvekre, így ezt az élményt a magyar változatot olvasóknak ki kell hagyniuk.

A Graceling tehát nem az a tipikus, mindent elsöprő szerelemről szóló könyv, amely örökké tart. Ez a történet egy lányról szól, aki képes kitörni a saját életéből, ami miatt megundorodott önmagától, és felülemelkedni az őt körülvevő emberek szabta határokon. Egy lányról szól, aki képes jóvátenni az elkövetett hibáit, megbékélni önmagával és a világgal.