A könyvhétre megjelent egy újabb kincs, amelyet Márai Sándor Négy évszak c. műve ihletett meg, és hasonló címmel került a boltok polcaira: Négy évszak inspirációk. A Paál Zsuzsanna által megálmodott, és a Kossuth Kiadó gondozásában megjelenő kötet részleteket tartalmaz a fent említett műből.
A Hadik Kávéházban június 6-án este egy összművészeti előadás keretében mutatták be a könyvet a tervezőnő és a Gropius Színházi Műhely művészeinek közreműködésével (Szabados Zsuzsanna színművésznő, Hegedűs Jenő színművész és Michael Babinchak csellóművész). Lőrincz Gabriella konferálta fel a műsort és ő faggatta a művésznőt arról is, hogy mi inspirálta a mű megszületésekor.
Paál Zsuzsanna az idő állandó mozgását szeretné érzékeltetni, az idézetek mellett megjelenő képekkel kísérletet tesz arra, hogy láthatóvá is tegye ezt a dinamizmust az olvasók számára. A grafikákat az évszakokra emlékeztető színekbe öltöztette: a hideg színek lassan a meleg színekbe folynak, majd a kör lezárultával visszatérnek, és ez jelképezi az évszakok körforgását.
A tervező művésznő több művészeti ágban is otthon van: tanít és készít is animációkat, fest, fellép kortárs mozgásszínházi darabokban és installációkat is készít. Számos kiállítást rendeztek a műveiből hazánkban és külföldön is.
Szerinte a mű üzenete és a művész üzenete nem mindig egyezik, és a pillanatnyi ihlet a fontos, nem a mű későbbi sorsa. Vallja, a művész dolga az, hogy maga fölé teremtsen és a művészi szabadsághoz tartozik a kompromisszummentesség.
 Reméli, hogy ezzel a könyvalkotással elérte, hogy a szöveg megszólaljon, és a gondolat láthatóvá váljon.
Célja teljesült.
Fotó: paalart.hu
Paál Zsuzsanna: Négy évszak inspirációk
Kiadó: Kossuth Kiadó, 2011
|