Egy nő és egy férfi WC ajtókról jól ismert sziluettje, és mindkettő megjelölve egy-egy szívalakkal a legmotiválóbbnak kikiáltott testrészénél – ezt mutatta A csúf igazság sejtelmes, mégis sejtető plakátja, amikor először láthattuk. Kíváncsiságot ébresztő, kétesélyes témaválasztás ez: édenkori ellenpólusok sokat koptatott sztereotípiái, elnagyolt, kisarkított mégsem alaptalan ősi nemi szembenállás adják a kiindulási pontot a történethez. Olyan forrása ez a kultúrának, médiának, amit elvileg mindenki un már, mégsem hagyja ki senki, ha fókuszba kerül, mert ez egy örök kérdés, amire minden válasz érdekes.

 

Vajon megfelelően civilizálta-e a férfi és a nő az egymás iránti kiszolgáltatottságát a párkapcsolat eredendőnek tetszelgő csomagolásában? El lehet-e rejteni az ideológiákkal az eredeti motivációkat? Mikor vagyunk valódibbak, a cicomázott tüzelésünk közepette vagy akkor, amikor egymáson vezetjük le az egymás által begyűjtött feszültséget, csúnyán, naturálisan? Erről kínál mesét a Csúf igazság és még sok minden másról. Mr. és Mrs. Toilette-t pedig Gerard Butler (Beowulf, 300) és Katherine Heigl (Grace Klinika, Felkoppintva) tölti meg élettel.

 

Alapállásban kiábrándítóan szélsőségesnek és tipizáltnak mutatkoznak meg a meghatározó figurák. Adott a romantikus lelkületű, mégis kontrollmegszállott és karrierista naiva meg a hímsoviniszta acélmacsó, aki szívszólamok helyett pusztán a nemi szervek szóvivője, és persze a történet, ami saját attitűdjükkel szembeni állhatatosságukat több tusában is megküzdeti egymással. A két főszereplő közti feszültséget nem lehet sokáig a kezdeti lángon tartani, mert elolvadna tőlük a vászon. Így a megfeszített alapkonfliktus után szép lassan (bár inkább gyorsan) egymáshoz szelídülnek, és velük együtt közelít a nagy betűs Nő és a nagy betűs Férfi is a közös nevezőhöz a (meg)vezetett nézői tudatban.

 

Persze mindez nem mehet szerelem nélkül, hisz itt sem hagyható ki a némán is üvöltőhangos csavar, miszerint a szerelem mindent legyőz. Útban az ágy felé a kellékruhákon kívül korábbi nemi vasálarcaikat is levedlik a csábítók. Így múlik el az egók dicsősége, és lesz másfél óra leforgása alatt köddé az addig olyan nagy gonddal prezentált túlporciózott tesztoszteron esszencia. Indokolatlan, súlytalan ok - még csak nem is rés, inkább sehonnani hajszálrepedés a pajzson - elég lett a látványos személyiségi forradalomhoz. A tanulság kevés és banális, de szerencsére végig humoros az áthajlítás. A fordulatok szemtelenül megjósolhatók, mégsem szeretnénk mást kapni egy ilyen kaliberű komédiában. Aki mélységet, filozófiát, életszerűbb konfliktusokat és feloldásokat keres, üljön át egy másik terembe! Ez a film is túlléphette volna önmaga vagy a műfaja határait, de nem tette, hiába rejlett több a témában. Talán egy kicsit nagyobb bizodalom a nézői szürkeállományban sokszorozhatta és rétegezhette volna az élményt. Abban a pár jelenetben, amikor legalább felszínkapargatásig jut a témavizsgálat, mindkét nem oldaláról hangzanak el érdekes felvetések. Ám csak kóstolgatjuk azt, amiből akár habzsolnánk is. Túl kevés „miért”, „mert”„de”, „is” és „se” kíséri ezt a mozit. Nélkülük pedig nem marad több a Csúf igazság, mint egy középerős romantikus komédia, egy a sok közül, egy-két még párszor felemlegethető nagyobb szabású szexuális helyzetkomikummal. Kár. Lehetett volna más védjegye is, de legalább több.

 

 

Fotó: port.hu