Nagy falat lehetett a kis falatnyi legendás kék lényeket térbe kerekíteni, mert az ő jól bevált egyszerűségük alapból kevésbé épít a látványra, mint egy 3D koncertfilmes Alvin és a Mókusok vagy egy eszement, vibráló Maci Laci. A Sony Pictures Animations mégis rávett néhány sorozatsztárt, hogy élőszereplőként támogassák a projektet. A fő változás annyi, hogy a buli ezúttal nem Aprajafalván van, hanem a hatalmas fáknál is hatalmasabb házak között, ahol csak a neon hupikék.

 

A készítők meg is adták a szükséges pluszt azzal, hogy főként Bűbájosítva hozták vissza 2011-re a Hupikék törpikéket, és nem elsősorban eredeti környezetben. Ahogy a Disney előbb említett 2007-es filmjénél sem, itt sem lehetett volna kiválóbb (és egyúttal tipikusabb és tipizálhatóbb) helyszínt találni egy modern, sőt trendi dramaturgiához New Yorknál. Érdekes és látványos, ahogy a kisfigurák mégsem vesznek el a nagyvárosban, hanem feltalálják magukat. Mivel nem szánt szándékkal jutottak napjaink metropoliszi környezetébe, hanem Hókuszpók elől menekülve egy dimenziókapun át, a fő cél számukra visszajutni az ő varázslatos, középkori miliőjükbe.  

 

Azt tudni kell, hogy nem mindnyájan jutottak át és ragadtak itt, csupán hatan a több, mint száz törp közül. Ők lesznek a főszereplők, a legtöbben már jól ismert „celeb” törpök: Törpapa, Törpilla (nyilván), Ügyifogyi, Okoska, Dulifuli és egy korábban kevésbé vagy (egyáltalán) nem sztárolt szereplő, Vitéz. Az ő karaktere nagyjából Mel Gibson Braveheart-beli figurájának törpalteregója. Annyi különbséggel, hogy a kék fizimiska-színezet számára már teljesen adott, nem kellett csíkokban felkenni az arcukra. A CGI szereplők design-jával egyébként sincs nagy baj. Kicsit szokatlan ez az anatómiailag részletes szem, de így legalább emberibb, jobban áthozza a mimikát. A személyiségi karizma viszont jobban alulmarad, nem következetesek a szereplők a rajzfilmhez képest. Törpilla nyafibb, Törpapa Buddhább, az új Okoska és Ügyifogyi és kettőjük viszonya pedig kifejezetten jellegüket vesztették az egykori rajzfilmsorozatban bemutatottakhoz képest. Sajnos kijátsszák azt a kártyát, amit már alsó tagozatos matinékorban is ciki lett volna: a legszerencsétlenebb szereplő mikróvilág méretű galibát okoz figyelmetlenségből, esetlenségből, pánikban kapkodásból, majd amikor véletlenül helyrehozza egy jó időben, a jó helyen konstellációval, akkor mégis ő lesz a nap hőse.

 

A többi törp csak néhány nagyobb szabású jelenetben lesz látható. Hókuszpók viszont annál kitartóbb kísérőszereplő. Az ő itteni karaktere is új értelmezést kapott, mégis jól megy hozzá, mert elég komikus a „köcsög piros csizmiben”, de amikor gombaházakat rúg szét, akkor mégis félelmetes. Életrekeltője Hank Azaria, aki több filmből (Szerelem és más drogok, Kidobós) és sorozatból (Jóbarátok) lehet ismerős. Nagyszerű munkát végzett ezúttal, az új Hókuszpók bevált a vásznon. Említést kell még tenni az emberi oldalról is. A történetbe kapcsolódó helyi lakosokat ismert, mai sorozatsztárok keltik életre. A törpöket átmenetileg befogadó new york-i pár Neil Patrick Harris (Így jártam anyátokkal) és Jayma Mays (Glee) kettőse. A férfi egy dimenziós személyiségű, de annál három dimenziósabb alkatú, latinvérű főnöknőjét Sophia Vergara (Modern család) tölti meg élettel. Az a kielégítő, ha az emberi karaktereket csak szükséges rossznak fogjuk fel, mert a leosztásuk Walt Disney még életében elkészült stúdiófilmjei idealizmusát idézi. Jayma Mays Glees szerepéhez hűen bárgyú, de sajnos ezúttal még a hírhedt „Barney” is hozzábambul. Gyerekszemmel nézve persze ez nem lesz fontos, csak felnőttként lehet bosszantó a legolcsóbb dramaturgia erőltetése.