„Mit üzen ma nekünk március 15-e?” - így hangzik az ünnepi szónokok egyik legkedveltebb mondata. A válasz sokféle lehet, szinte szónokonként - vagy épp politikai pártállástól függően - különböző. Mégis akadnak közös elemek a válaszokban, mint például a hazaszeretet, tettvágy, tettrekészség, példamutatás és az ifjonti lendület. De vajon tényleg ez március 15-e üzenete a számunkra? Tudunk még mit kezdeni ezekkel a magasztos szavakkal vagy már csak üres frázisoknak érezzük őket?
Az ünnep előtti utolsó tanítási napon megkérdeztem a tanítványaimtól, hogy mit is ünneplünk március 15-én. Egyből beugrottak nekik az olyan jól ismert kulcsszavak, mint a forradalom, szabadságharc, az 1848-as évszám illetve Petőfi és Kossuth neve. Amikor azonban arról kérdeztem őket, hogy mi ellen lázadt fel a korabeli magyarság, és hogy mi is történt azon a bizonyos napon, többnyire zavartan pislogtak. Ilyenkor a tanár - ha nem akar mindjárt mindent a gyerek szájába rágni - rávezető kérdésekkel próbálkozik. Ezt tettem én is. „Milyen birodalom fennhatósága alatt voltunk akkoriban?” Vegyes válaszokat kaptam. Meglepő módon az egyik gyerek azt válaszolta, hogy a szovjetek ellen indítottunk forradalmat 1848-ban...
Nem érdemes a tizenévesek tájékozatlansága miatt sopánkodni, hiszen talán nem is teljesen az ő hibájuk, hogy ’48 már alig mond nekik valamit. Nekünk felnőtteknek (és nem csak a pedagógusoknak) lenne a feladatunk, hogy március 15-e „üzenetét” - ha sikerült felismernünk, hogy mi is az -, átadjuk a következő generációnak. Ehhez nem feltétlenül elég, ha elolvastatjuk velük a tankönyv erről szóló fejezetét, vagy együtt megnézzük velük A kőszívű ember fiait - feltéve, hogy hajlandóak ehhez leülni velünk a tévé elé. Példaértékű azonban az a program, amit minden évben megrendeznek a Lánchídon március 15-én: a kisgyerekek egy sokállomásos, játékos vetélkedő keretében ismerkedhetnek a reformkorral és a forradalmi történésekkel. Korabeli ruhákba öltözött fiatalok segítségével a gyerekek itt évről évre tanúi lehetnek a Nemzeti Dal nyomdagéppel való kinyomtatásának, egy asztalnál készíthetnek kokárdát Szendrey Júliával és igazi lúdtollal írhatják alá a 12 pontot. Azok a gyerekek, akik egy napon át jelenlevő valóságként élhetik meg a 48-as történéseket, talán nem gondolják majd tíz évvel később, hogy Petőfi a szovjet megszállás ellen lázadt.
Van azonban a problémának egy másik oldala is. Aki a forradalom szó kapcsán hirtelen a szovjetek elleni forradalomra asszociál, annak elméjében mélyebb nyomott hagyott mindaz, amit ’56-ról tud, mint az, amit ’48-ról. Egykori történelemtanáromtól hallottam azt a gondolatot, hogy a kollektív emlékezet mindössze néhány generációig terjed, tehát amíg a márciusi ifjak nosztalgiával gondoltak a Rákóczi-szabadságharcra, addig az ötvenhatos fiatalok a márciusi ifjakat tekinthették példaképnek. Bár a mai fiatalok sem emlékezhetnek ’56-ra - hiszen még csírájukban sem léteztek akkoriban -, nagyszüleiktől már hallhattak az akkori történésekről és időben is közelebb érezhetik magukhoz, mint a kokárdás-huszáros 1848-at.
„Mit üzen a mai tizenéveseknek március 15-e?” Meglehet, hogy nem sokat, de október 23-a biztosan fog, március 15-e helyett is. Azonban a felnőttek felelőssége, hogy a fiatalok ne keverjék a két történelmi eseményt, és e téren bőven van még tennivalónk.
|
