Steiner Kristóf új könyve, a Bon appétit, mes frères et soeurs!  72 hosszabb-rövidebb történetből áll, amelyek mindegyike olyan, mint egy kis vallomás, titok beismerése. Meglepően őszintén tárja elénk életének egy-egy mozzanatát, azt is, amit más talán elhallgatna, a szőnyeg alá söpörne.

 

Elsőre a borító fogott meg, másodjára a cím, harmadjára pedig felfigyeltem az íróra, rád. Meglepett, milyen őszinteséggel tárod elénk az életed. Mindig ilyen nyitott és őszinte vagy?

 

A borítóra nagyon büszke vagyok: Simon José tervezte, akivel korábban a legendás PEP! Magazinnál dolgoztunk együtt, és előző könyvem, a Gumimatrac a Gangeszen borítóját is ő rakta össze. A cukormandala alapvetően az én ötletem volt: a tibeti buddhizmusban a mandalakészítés egyfajta spirituális gyakorlat, homokból „épül fel“ a kép. Sok ilyet láttam gyerekként, buddhista családban felnőve. A cukorkák – amelyeket a Sugar Design Cukrászatban válogattunk – tökéletes párhuzamot állítanak a könyv tematikájával, hiszen az „Édes Bölcsességek“ mottóval hirdette könyvkiadóm. A Lélekbonbon cím szinte azonnal kipattant a fejemből, amikor a koncepció véglegessé vált: apró falatkák, amelyeket minden helyzetben élvezhetünk, és mind más-más meglepetést tartogat. Az őszinteség pedig nem is lehet kérdéses: az olvasóim, a nézőim, a barátaim mindig azért szerettek, mert nem csináltam titkot a tévedéseimből, örömömből, bánatomból, és mindig igyekszem megtalálni azt, amit tanulhatok, vagyis mi emberek tanulhatunk a velem, velünk történő eseményekből.

 

Vállalod, hogy a szerelmed egy férfi. Sokan ezt nem merik a környezetükben elmondani, pedig ez legtöbbször egyértelmű. Szerinted miért fogadják el ilyen nehezen az emberek? – főleg kis hazánkban.

 

A homoszexualitást azért esik nehezére elfogadni sokaknak, mert minden típusú „másság“ nehezen kezelhető nekünk, embereknek. Ha valaki más, mint mi, automatikusan arra asszociálunk, hogy „akkor lehet, hogy valami gond van velem“, és támadó pozícióba helyezkedünk. Ezt az ösztönt, ami az ego diadalát jelzi, le kell győznünk, és ez sokaknak nem megy könnyen. Évszázadok puritanizmusa nevelte arra a mai magyar felnőtt generációt, hogy aki „néger“, az fura, aki „buzi“, az beteg, akinek egészséges szexuális élete van, az nimfomániás, aki mer nagyot álmodni, az álmodozó, aki mer nagyot lépni, az felelőtlen, aki nyitott a világra, az hazaáruló… a sor végtelen. Az egyetlen megoldás, hogy az ember megerősíti a lelkét, és hisz a saját tökéletességében, a benne rejlő isteni szikrában, és ezt a felette bíráskodókban is meglátja.

 

A Kis herceg több történetedben is megjelenik, általában azonosulsz vele. Milyen szerepet játszik ez a könyv az életedben?

 

Egészen kicsi gyerekkorom óta a Kis herceg az egyik legnagyobb kedvencem és példaképem. Ahogy első könyvem „A múzsa csókja“ című fejezetében írtam, „Egészen pici koromtól fogva csodáltam a Kis herceget, és amióta az eszemet tudom, hozzá hasonlítgattak a „fölnőttek”. A Kis herceg a valódi énem, a kemény, zord, méreggel és intrikával átitatott felszín alatt megbúvó lényem példaképe volt, és az ma is. Azt hiszem, húsz év elteltével végre újra találkoztam vele – úgy tűnik, mégsem marta halálra a kígyó a sivatagban. A hátamon lévő héber tetoválás –“en lir'ot et hadvarim heitev ela balev bilvad”, azaz „jól csak a szívével lát az ember” – erre emlékeztet nap mint nap, és csodálatos érzés látni, hogy az emberek, miután elolvassák, egy pillanatra megállnak, és elmerengenek, mit is jelent ez valójában.“

 

Természetesen egy kicsit „gugliztam” utánad az interneten és teljesen ledöbbentem, hogy egy-egy rólad szóló cikk vagy veled készített interjú alatt mennyi gyűlölködő komment van. Bízol a szeretet erejében. Az ilyennel mit lehet tenni, te hogyan kezeled?

 

Volt olyan időszak, amikor rettenetesen kikészítettek ezek a megjegyzések, de hamar felfedeztem, hogy valójában nem a kritika volt rossz hatással rám, hanem az, ha olyasmivel kerültem címlapra, aminek nem láttam értékét, vagy értelmét. Valahol a szívem mélyén tudom, hogy még köszönettel is tartozom a gyűlölködő hozzászólóknak, hiszen nélkülük talán sokkal később indultam volna el a helyes irányba. Felfedeztem, hogy az ismertségem felelősséggel jár, és hogy minden megnyilvánulásommal dominó-effektet indíthatok el. Amikor tudom, hogy értékes dologgal foglalkozom, a legrosszabb indulatú komment sem képes hatni rám. Mindemellett annyi, de annyi pozitív visszajelzést kapok, ami bőven kiüti a rosszakarók véleményeit. Kiskamaszoktól nagymamákig naponta fél tucat olvasóm ír megható és vicces sztorikat arról, hogyan és hol találkoztak a könyveimmel, melyik történet milyen hatással volt rájuk, vagy épp a kabbaláról kérdezgetnek. Én pedig természetesen igyekszem mindenkinek válaszolni.

 

Ha jól tudom, még mindig Izraelben élsz, de Magyarországhoz is köt a MusicPlus főszerkesztése, sőt talán még Londonnal sem zártál le mindent. Hogy jut ennyi mindenre energiád, s főleg időben ezt hogy oldod meg?

 

A MusicPlus ebben a pillanatban igyekszik átvészelni a Magyarországon uralkodó káoszt. A zenetévével összehoztunk egy rangos talkshow-t, amit Istenes Bence vezetett, és szokatlan helyeken készülő nagyon személyes beszélgetéseket mutatott be, és elindítottunk egy pop-kult híradót, amivel színházi próbáktól koncerteken át filmforgatásokig sok izgalmas eseményt bejártunk. Jelenleg tematikus órákra lebontva futnak videóklipek. Erre van keretünk. Miközben az idősek nyugdíja, a tömegközlekedés veszélyben van, és az embereket a kilakoltatás fenyegeti, többezer-fős tömeg tüntet az utcán, és két férfi hitvesi csókja 18-as karikával a tévé sarkában kerülhet adásba, illetve hivatalosan megtagadják a melegek családhoz való jogát, az Operaházban áll a bál, és ünneplik az új alaptörvényt. Teljes morális és materiális leépülés van, amit kizárólag a spiritualitás menthet meg. Nem kétlem, hogy a maga oldaláról mindenkinek igaza van, de abban a sárdobáló felek is egyet kell hogy értsenek: így nem mehet tovább. Én időről időre Londonba utazom, ahol a divathéten, filmfesztiválokon, vagy díszbemutatókon készítek interjúkat – az elmúlt két évben faggathattam Sarah Jessica Parkert, Tim Burtont, Johnny Deppet, Anne Hathaway-t, Jake Gyllenhaalt, és Madonnát is – ezek az írások otthoni médiumokban jelennek meg. Mivel sok nemzetközi magazin magyar kiadásának is írok, külföldön is hamar csodálatos lehetőségekhez jutottam, miután pedig elvégeztem a Goldsmith Egyetem kreatív írói kurzusát és Tel-Avivba költöztünk a férjemmel, aki itt szakosodik gyermekorvosnak, az izraeli Time Out magazinban is publikálni kezdtem. Emellett állandó támogatója vagyok a Kabbala Központnak, amely azt a több ezer éves, egyetemes bölcsességet igyekszik megosztani a világgal, amelynek motorja a „Szeress mindenkit úgy, ahogy önmagad szereted.“ Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy az egyén önmagát is képes legyen tiszta szívből szeretni. Ezért kell jó, tudatos, a fényért és a tartós boldogságért dolgozó embernek lenni.

 

Mennyi bonbon van még a cukorkásdobozodban, számíthatunk arra, hogy idén újból megkínálod az olvasóid lelkét?

 

Nyár elején jelenik meg a legújabb könyvem: egy rendhagyó utazási napló, amelyet egy évvel ezelőtt, egy kalandos déltengeri utazáson vetettem papírra. Az esküvőnk előtt éppen egy évvel kapcsolatunk Matannal atomjaira hullott, én pedig kétségbeesésemben Londonba költöztem a legjobb barátnőmmel. Apróhirdetések böngészése közben akadtam bele egy furcsa felhívásba: egy amerikai hölgy utazópartnert keresett, miután a párja az utolsó pillanatban úgy döntött, nem tart vele a nagy kaland során. Véd- és dacszövetség alakult ki köztünk, és tíz nap alatt bejártuk Európát, miközben igyekeztünk megtalálni a kiutat a kapcsolataink útvesztőiből.