Ritka az olyan film, ami ilyen érzékenyen és pontosan képes az emberi lélek árnyoldalát megjeleníteni. Nemcsak azért, mert a téma maga is meglehetősen kényes, de azért is, mert mindezt megbocsátó szemléletben teszi. A hanyatlás, a főszereplő történetének legsötétebb órájából való kijutás, a küzdelem az ókori eposzokban, romantikus regényekben is a változás indikátora volt. A korlátokat át kell lépnie a hősnek, különben pusztulás vár rá, az eddig fennálló rendszer összeomlik és így lesz helye az újnak.

 

Ez nemcsak a környezetre és az életkörülményekre vonatkozik, de arra is, ahogyan a film főszereplője önmagát és a világot látja. Ez foglalja keretbe a történetet, az emberi viszonyokat, kapcsolatokat és a célokat is, amelyek elérésére hősünk minden eszközzel törekszik. A változás mindenre rányomja a bélyegét, miközben peregnek a percek a filmből.

 

Vannak művek, melyek a hatalmas reklám és a körülöttük csapott hűhó miatt kapnak nagy figyelmet. Más esetben a minőség és az elkészültét lehetővé tevő zseniális képességek azok, amik jogosan kapnak elismerést, és jelen esetben megfilmesítést is. Norvégia egyik legkedveltebb és nemzetközileg leginkább elismert írója nagyon jó érzékkel keveri az izgalmat, a sötét humort, a feszültséget, amit a történet hirtelen csavarjai csak tovább fokoznak. Mindezek mellett talán az teszi mégis egyedivé a Fejvadászokat, hogy a szereplői esendő, de mégis érthető és néhol szerethető emberek. Tiszta karakterek, akik mégis –ha kell - kiszámíthatatlanokká válnak, ezzel is bemutatva az emberi természet sokszínűségét. A film ügyel a részletekre is, sőt, mondhatni ezekből él, és nagyon is jól teszi. Minden fordulat kidolgozott, logikus és végletekig precíz, de nem megy se a történet, se a szereplők jellemének vonására, inkább táplálja és színesíti őket. Becsülendő az, hogy ilyen jó eleggyé sikerült összegyúrni a hideg logikát és az érzelmes, emberi vonásokat. Csavarokban bővelkedő film a Fejvadászok, de szédülésre hajlamosaknak is nyugodtan ajánlható.

 

A hibátlan sikeresség és a látszólag tökéletes élet önmagában bukásra van ítélve, mert a csúcsról elkerülhetetlen a bukás. Főként azért, mert a tökéletesség nimbusza merevvé és rugalmatlanná teszi a tulajdonosát. Mi történik, ha félelemből gyökerezik és elégedetlenségből táplálkozik a hibátlan élet? Az illúzió megremeg, majd leomlik és szilánkjaira zuhan. Ezek a szilánkok pedig mindenkit megsebeznek maguk körül. Érdekes a cím is, mert az, aki „fejeket vadász”, maga válik üldözötté. Itt már nem egy vezérigazgatói állás a tét, hanem a saját élete. Vagy akár mindkettő egyszerre? A menekülő a képességeit a vadonban kell, hogy használja, és ezekért cserébe nem prémiumot, hanem egérutat és pillanatnyi nyugalmat kap a hajsza során. Az emberek esendőek, kiismerhetőek, szeretnek és gyűlölnek. Érdekek, célok csapnak össze a túlélés érdekében, ami az egyik szereplőnek a következő nap megélését jelenti, a másiknak pedig az áhított főnöki szék elnyerését. Így lesz végül a rablóból pandúr, a tolvajból megmentő.

 

Hálás köszönet a Norvég Királyi Nagykövetség támogatásáért.

 

 

Fotó: port.hu