NYITÓLAP KAPCSOLAT REGISZTRÁCIÓ
KultúraÉletmódInfoKorGondolkodó
FrappszódiaMix
   
Kultúra
Szabó Magda: Az ajtó
Adamik Mónika
2012.06.16 00:01
„Aki a kulcsot megforgatta, jobban hitt nekem, mint az Istennek, és én is azt hittem magamról abban a végzetes percben, isten vagyok, bölcs, megfontolt, jó és racionális. Tévedtünk mind a ketten.”
 
Szeredás Emerenc bejárónő több volt, mint egyszerű cseléd. Az írónő maga vallja be, hogy halott anyja kezéből ez az idős nő vette át önmaga irányítását, hiszen mindent értett benne, és jobban eltájékozódott zilált élete szálai között, mint saját maga.
 
A regény nemcsak emlékállítás ennek a már-már mitológiai személyiségnek, hanem egyben gyónás is. A megmásíthatatlan múltról Szabó Magda nyilvános bűnvallást tesz az emberek előtt: „Bátran éltem idáig, remélem, meghalni is így fogok, bátran és hazugság nélkül, de ennek az a feltétele, hogy kimondjam: én öltem meg Emerencet. Ezen az se módosít, hogy nem elpusztítani akartam, hanem megmenteni.”
 
Már megismerkedésük pillanatában zavarba ejtő volt viselkedése, aki rezzenéstelen tótükör arccal jelentette ki, hogy akárki szennyesét nem mossa, így először történt meg az, hogy a munkaadóról kértek referenciát, nem pedig az alkalmazottról. A titokzatos asszony jelleme és múltja sokáig rejtve maradt az írónő előtt, ahogy ő fogalmazza: „Emerenc, mint mindenkiről, annak idején rólunk is határozott – testközelben mi sem kellünk neki.”
 
Évek múltával, mikor Szabó Magda férje súlyos beteg lett, Emerenc közelebb engedte magához a kétségek között vergődő feleséget, és elmesélte gyermekkorának legmegrázóbb történetét. Kettőjük kapcsolata azonban nem lett egy csapásra felhőtlen és közvetlen az első átbeszélgetett éjszaka után. A bejárónő ugyanolyan távolságtartó maradt, mint korábban.
 
A család életében egy újabb fejezet nyílt, mikor befogadtak egy halálra ítélt kutyát. A két erős személyiségű nő finom hatalmi harca tovább folytatódott. Az új jövevényhez való kapcsolatuk, az elmaradt rokonlátogatás, a barátnő öngyilkossága egy-egy újabb apró részletét tárta fel Emerenc egyéniségének, de a teljes kép csak lassan és talán túl későn bontakozott ki. Zsúfolt hétköznapjaik, ideges életvitelük, a rejtelmes asszony viselkedésének sorozatos félreértelmezései mind hátráltatói voltak egymás alaposabb megismerésének. Egyikőjük sem volt tisztában azzal, hogy mennyire mély és szoros is valójában kettőjük között a kötelék. Idővel azonban megtanultak egymásban olvasni, szeretni és tisztelni a másikat. Mikor már azt hihették, hogy elegendőt tudnak, és bizalmuk megalapozott, megtörtént az iszonyat: az ajtót kinyitották, de nem a megfelelő kezek és nem a megfelelő módon.
 
Szabó Magda regénye szókimondóan és igazságosan meséli el kettőjük fejlődő kapcsolatát, nem titkolva az írónő tévedéseit, hibáit vagy éppen gyengeségeit sem. Emerenc megrázó történetét harmincnégy nyelvre fordították le, 2011-ben Szabó István filmet forgatott róla, Helen Mirren főszereplésével.
 
 
Szabó Magda: Az ajtó
Európa Könyvkiadó
Elküld
Szólj hozzá a cikkhez!(Belépés szükséges)
2013. Május 20.
Bernát, Felícia napja van
7próbás családi fesztivál Bikalon
Jégvirág az ablakon
Lévai Katalin: Hírnév
Ennivaló fejecskék
ARTE kiállítás
Az érzéki bachata és a játékos merengue
Kerekes szabályok, szabálytalan kerekesek
Praktikus tanácsok környezetünk védelmében
Életünk része: a metafora
Új csatornát indított a Magyar Rádió
 
Mi az idei nyaralásod célpontja?
Mediterrán országok.
Valami igazán egzotikus hely.
Nyáron irány a hűvös észak!
Egyéb országok.
Belföldön nyaralok.
Nem nyaralok.
 
 
 








Cylex Silver Díj