A szolgáltatás olyan tevékenység, amely a fogyasztóval kialakított közvetlen kapcsolat keretében elégíti ki a fogyasztói szükségleteket úgy, hogy a szolgáltatás nyújtása és igénybevétele (fogyasztása) időben részben vagy teljesen egybeesik.

Szituációk szállnak, repkednek fejem felett, mint szétvert madársereg. Egy nyugdíjas öregasszony két szatyorral a kezében kopog botjával a pláza csillogó kövezetén. Nem érti. Hogyhogy ennyi a számla? Bemegy a szolgáltatóhoz, sorba áll. Fél óra múlva észreveszi, hogy sorszámot kell húznia, benyom egy gombot, kijön a szám. Mire a pulthoz ér, már mást hívtak oda, nem baj, fogadja az ügyintéző.

 

- Nem értem, miért kell ennyit fizetnem, hiszen én nem is telefonálok. Csak néha az unokámnak.

- Asszonyom. Nézze, ez a díjcsomag alapára. Ez a minimum összeg, amit minden nap ki kell fizetnie. Ha nem megfelelő a csomag, válasszon egy másikat, egy olcsóbbat. Mikor jár le az előfizetői szerződése?

- Csak fél éve vettük a telefont, mert olyan olcsó volt.

- Akkor sajnos X ezer Ft-ot ki kell fizetnie, ha szerződést szeretne bontani. Vagy pedig marad ugyanez a számla.

 

Miközben az élet állandóan változik, egy-egy körülmény módosulása esetén tehetetlenül állunk a szolgáltató irodájában, és mindig nekünk kell megfizetni az árat. A szolgáltatások kezdenek eltolódni a saját hasznuk felé, holott a sikerük épp az ügyfél-elégedettségen áll vagy bukik. De hát mit tehetünk a monopóliumok ellen?

 

Egy másik szituációban munkanélküli besétál a toborzó irodába. Fiatal lány, a válság közepén, máról-holnapra élve. Az ügyintéző épphogy köszön, majd tájékoztatja a jelentkezőt, hogy az általa keresett állás ügyében a másik belvárosi irodájukba kellene befáradni. Ő nem tud semmit mondani, csak annyit, hogy nézze meg a honlapon a munkakört. Ott ül, előtte a gép, de ő nem veszi a fáradságot, hogy információt szolgáltasson, bár egy ügyfél sem várakozik az előszobában. Nem baj. A lány kisétál, hazabandukol, és megnézi az internetet. Aztán másik nap bemegy a másik irodába, és igen, kétszer fordul egy információért. Úgyis annyi ideje van, hiszen munkanélküli.

 

A Foglakoztatási Hivatalnál kinyomtatva az állásportálok hosszú sora, alany örül, mert ezeket az oldalakat még nem is ismeri, legalább új lelőhelyre bukkan. Hazamegy, és rájön, hogy a fele nem is létezik, nem működik, megszűnt. Mi lenne, ha ezeket a listákat frissítenék is? Ha már kiteszik.

 

Az életünket már úgysem mi irányítjuk. Lakótelepi korszerűsítés. Szerelők jönnek-mennek, felszerelnek, azt sem tudni, mibe kerül majd, mikortól kell érte fizetni. Jönnek, kikapcsolják a gázt, szerelnek, két hétig nincsen gáz, marad a mikro-kaja, tehetősebbeknek az étterem, az öregeknek meg a felvágott. Természetesen a szerelők is emberek, ezért hétvégén nem dolgoznak, hazamennek, megeszik a finom vasárnapi ebédet, más meg konzervet bont.

 

A szolgáltatások napjainkban a piac 80%-át alkotják. A versenytársak harcolnak és fejlődnek, a monopol-helyzetűek pedig kiszolgálás helyett kiszolgáltatnak.

 

Lehet, hogy holnap bekopognak, és eljönnek az agyamért. Elviszik, azt sem mondják, hova, és mikor hozzák vissza. Vegetálva ülök a karosszékben pár évig, mire valaki fel nem bukkan, és azt nem mondja, magának nincs is agya. De igénybe veheti agyvisszaállító programunkat, kétéves előfizetői szerződés keretében. Mit tehetnék? Belemegyek…