Egy alkalommal előadás után, hazafelé jövet, jó hangulatban valamit szabálytalankodtunk az úton. Már aki, mert én csak trécseltem a hátsó ülésen. Titusz, aki vezetett, amint meglátta a Rendőrt és annak szándékát, azonnal sűrű káromkodásba kezdett.

Persze, hogy nem ő volt a hibás, á, dehogy. 

Az a hülye rendőr volt rossz helyen, rossz időben. S ezért most meg is kapta a laskáját, persze csak csukott ajtó mögött, nehogy még a végén meg találja hallani.
Én szépen ültem a helyemen. Várva arra, hogy majdcsak lesz valami. Vagy megkegyelmez nekünk a Nagy Rend Őre, vagy nem. De amint ott bambultam, rájöttem, hogy van még „valaki” akit ugyanígy hívunk.

Tény és való, nem reagálunk egyformán a szabályokra. Van, aki különösebb zúgolódás nélkül betartja az elvárásokat, és van, aki fittyet hány rájuk.Hogy ez jó vagy sem, és ki ússza meg, ki nem, azt valahogy mégis a „jó szerencse” dönti el.

Ami számomra érdekes, az az, hogy alaptermészetünkben benne van, ki hogyan hajlamos reagálni a korlátozásra. Gyakran fordul elő, hogy elhangzik valaki szájából: „Nekem te ne mondd meg, mit csináljak. Jó?!”

 

Diákkoromban, egyetemista barátnőmnél szálltam meg pár napra, és unalmamban rendet raktam a ruhás szekrényben. Szépen összehajtogattam az összes ruháját. Hazajött, ránézett és megállapította: „De jóóóóóóóó!”, majd egy nap múlva összetúrta az egészet. Azt mondta: "Ne haragudj, utálom a rendezett dolgokat."

10 év telt el azóta, és én mára megértettem, hogy az ő világában ez tényleg így volt.

A születési képletünkben[1] a Szaturnuszhoz rendeltetett a Nagy Rend Őre szerep.
Akinél ez a bolygó harmonikus helyzetben van, annak nem esik nehezére rendszert vinni az életébe. Akinek negatív fényszöget ad, az lázong az elszámolás miatt, de legalább megteszi. Ám akinél fényszög nélkül marad, ott lesz igazán nagy meglepetés. Mert ő bizony nem érzi magát hibásnak semmiért. Vele csak úgy megtörténnek az események. És ő szépen megkeresi a bűnbakját, akire haragudni lehet, ha baj van.

„Segíts magadon, s az Isten is megsegít.” - tartja a népi bölcsesség.

Ha azt vesszük észre, hogy bajban vagyunk az:

akkor még a mi életünkben is hátra van a Nagy Rend Őrével, a Szaturnusszal való kibékülés.

Hogy kit hogyan tanít meg az élet ezekre a leckékre, az mindenképp a jövő titka. De az biztos, hogy nem mindegy, milyen diákok vagyunk az élet iskolájában. Mert ez a tanító nem kegyelmez és nem enged el egy ejnye-bejnye fenyegetéssel, hanem jól megleckéztet a maga módszereivel.

A mi történetünknek boldog vége lett. Vígan mentünk tovább az úton. Titusz szemlátomást magába szállt és hálás volt a sorsnak, amiért jogosítványát – sűrű elnézést kérés közepette – visszakapta.

Én mindenképpen úgy éreztem, nem ez lett volna a történet vége, ha nem látta volna be hibáját alázattal, bocsánatkéréssel.

---