Ismerjük a világ hét csodáját. Csodáljuk is őket. Szemirámisz függőkertjét, az alexandriai világítótornyot, a piramisokat. Ismerjük ezeknek létezését, láttuk őket képen, vagy személyesen, esetleg csak hallottunk róluk, és megpróbáltuk elképzelni a piramisok alapkőletételétől a befejezésükig az egyiptomi rabszolgák izzadtságtól patakos, kreol bőrét, ahogy húzzák-vonják a száztonnás köveket.

 

Most nem a száztonnás csodákról szólnék. Olyan súlyokról inkább, melyek, ha nem is kifejezhetőek mértékegységekben, de érzetre hasonlatosak a fenti teherhez.

 

Mit ér az embernek egy másodperc? Látszólag semmit. Jómagam éppen leütök 8 karaktert. Persze lehet, hogy az a 8 karakter a világ legfontosabb szava, vagy szókapcsolata, és máris csodának számít. Mit csinál most más ez alatt az egy másodperc alatt?

 

A háziasszony egy másodperc alatt csökkenti a gázt a kifutó étel alatt, amely sokkal nagyobb súlyt kap, ha az a leves lesz a család napi betevője.

 

Az építőmunkás egy másodperccel előbb ugrik el a rázuhanó tégla alól.

 

Egy másodpercen múlik a futó aranyérme.

 

Egy másodperc alatt zajlik le benned egy életet megváltó gondolat.

 

Egy könnycsepp áttűnik a szerelmes arcán, ahogy megáll egy másodpercre a száj domborulatán, mintha várakozna, merre folyjon tovább.

 

Egy másodpercig, mintha az élet is várakozna a rázúduló jövőre, mintha a szó is várakozna a vele teljesedő mondatra, mintha a csend is várakozna a benne megszülető hangokra.

 

Meddig tart egy pillanat? Talán pont egyetlen másodpercig. Ennyi idő alatt képes az agy felfogni a külső-belső összefüggéseket, és reagálni rájuk valamilyen formában.

 

Minden pillanatban történhet csoda, a titok a megfigyelés képességében, a koncentrációban, a fókuszban rejlik.

 

Ilyen pillanatokban megeshet, hogy a macska visszainteget kosarából, amikor jóéjt kívánsz neki.

 

Ilyen pillanatokban megeshet, hogy a mosogatás közben megszúrt villa életed világítja meg.

 

Még az is lehet, hogy éppen megfogan egy ember.

 

Az is lehet, hogy ez az ember megváltja a világot.

 

Ennek a mikrovilágnak csodaként van létjogosultsága. A megfelelő szem a fontos. A megfigyelő szerepe a fontos.

 

A piramisokat mindenki látja. Nincs szükség különösebb látásmódra ahhoz, hogy megállapítsuk, ez valami csodálatos.

 

Vajon a lelki piramisokat észreveszi-e valaki?