In memoriam
Arcán nem verődik több ránc.
Bőre érdes, szikkadt vászon.
Magába hajló görbeként ül
világok közt, egy díványon.
Minden nappal fogy egy kicsit
szeméből a fáradt lélek,
s hámlik róla hűségesen,
rétegekben le az élet.
Az ablakon keresztül nézi
az ágak jégszilánkos végét,
hol eszméknek szaga sincsen,
s ahol kivirágzik az Isten.
| 
