A levegő fojtó fülledtsége elengedte az eget, friss reggelek és huzatos esték váltották fel. A nyaralóházakat lassan átadják a csendnek, a bikinik kimosva lógnak a ruhaszárítón, majd álomra hajtják fejüket rejtélyes fiókok alján. Az éttermek és pubok kerthelyiségében naplementekor még össze-összekoccannak a söröskorsók, de mintha alábbhagyott volna a lendület. Vége a VB-nek, és nem ringat az érzés, hogy hova menjünk nyaralni.

 

Mint a köd, apró szemcsékben előttünk lebeg a szeptember szelíd mélabúja, elhúzzuk az esőfüggönyt. Szinte már látjuk a kisiskolások cinkos tekintetét, a tanárok vezényletével zebrázó gyerekcsoportot, amint harsogva száll fel a trolibuszra. Érezzük az avar illatát, gombák és giliszták dugják fel fejüket a semmiből. Megjelennek az olvasók a könyvtárakban, telnek a színháztermek.

 

Itt az idő, hogy nyári fényképeinket előszedjük még egyszer, és magunkba szívva élményeinket, átlépjünk az új évszakba. Tennivalóink realizálódnak, könyvespolcunk ránk kacsint, és valahol a távolban gőzölögve szólítgat egy fahéjas, szegfűszeges forró bor.

 

Majd újra elővesszük a fotómasinát, hogy ezt a fájdalmasan szép nyárbúcsút megörökítsük. Hiszen annyi színbe, tarka bájba öltözik a liget és a sétány. Zöld, rozsda, sárga és barna megszámlálhatatlan variációja. Az eddig fedetlen dekoltázsok ismét betakaróznak, kicsit zárkózottabb lesz mindenki, az ablakok is csukva.

 

Hát igen. Megint eltelt egy nyár. Megfáradtunk a perzselő napsugarak sortüzében, kiizzadtuk a verőfényes perceket. Itt az ősz. Ideje észhez térnünk, és józanul átgondolnunk, mit hozhat még az év utolsó négy hónapja.

 

Fotó: Horváth Éva