Nyugalmas ez a zűrzavar. Fáradt, facsart emberek, akikre ha ránézek, nem a citrom jut eszembe. Az a húsz perc, mikor az emberek akaratuk ellenére végre megállnak. Merednek, mintha a megoldást a szemben ülő feje mögött visszatükröződő önarcképtől várnák. Csak monoton gondterhet látok, és fejembe erőszakosan hatol be a fáradt szürkeség, s kéjes vihogással ágyazza magát az agyamba.

 

Már az én szívemben is mélyen tátong a hétköznapok kegyetlen aknája, s elmém lassan elvész a sűrű sötétségben.

 

Már én is csak meredek; a többi zombi-ember klónja lettem. Egy géphang kizökkent ebből az álmatag kórból, és a szivárvány újra beragyogja a sötét miliőt.

 

Már nyugtalan a zűrzavar.

 

Leszálltam a metróról.

 

 

Fotó: Somló Ádám