Az alábbi történet egy Nagy Magyarországi Egyetemen, a Felsőoktatási Minőségi Díj büszke tulajdonosának Bölcsészettudományi Karán esett meg.

 

Nyár végén, a beiratkozási szezon közeledtével a következő üzenet fogad a Tanulmányi Osztály honlapján:

 

„MODULO MODULO MODULO MODULO MODULO

 

Tisztelt Hallgatók!

 

2009 szeptemberétől a BTK Tanulmányi Osztály ügyintézése is szélesebb körben a MODULO szolgáltató rendszeren keresztül lesz elérhető. Kérjük figyeljék a rendszer bővítését és a következő témákban már kizárólag az új szolgáltatást használják. Az eddigi nyomtatványokat megszüntetjük, a honlapunkon sem lesz már elérhető.

 

Július 20-tól: költségtérítés - részletfizetési kedvezmény igénylése”.

 

Tehát már nem papírokkal vesződünk, óvjuk erdeinket. „A kényelmesebb, korszerűbb, gyorsabb, környezetkímélőbb ügyintézés az elektronikus ügyintézés. A MODULO rendszer Egyetemünk új szolgáltatása, mely ügyfélkapuként működik” – szól a tájékoztató.

 

Elhessegetem a rám törő baljós sejtelmet, a költség befizetésének határideje szeptember 14-e, addig csak lesz valahogy. Nekifogok hát az űrlap kitöltésének.

 

Amikor elkészült, három opció közül választhatok: „mentés piszkozatként”, „mentés és véglegesítés”, valamint „mégsem”. Magam a véglegesítést vélem a „küldés” gombnak, ám az sokszori próbálkozás után is csak piszkozatba menti a beadandó kérvényt. Na még egyszer; majd többször. Néhány óra elteltével nem kísérletezek tovább, mert a súgó szerint „a piszkozatokat nem látja az iroda ügyintézője, és azokat bármikor törölheti. Azonban az egyéni beadási korlátba a piszkozatok is beleszámítanak.”

 

Ahogy beköszönt az ősz, és feltételezem, hogy már üzemel az iskolai adminisztráció, problémámmal botor módon az illetékes Hallgatói Információs Szolgálathoz fordulok. Körülbelül a tizedik telefonhívásra (ez már zaklatásnak számít?) felveszik a kagylót, s megtudom, hogy többen jártak már így, a megoldás mégiscsak a kitartó próbálkozás, a keretbe ugyanis mégsem számítanak bele a piszkozatok.

 

Mikor néhány kitöltéssel és újraküldési próbálkozással később a helyzet változatlan,

futok pár kört, mert néha azért más dolgom is akad, mint az egyetemi bürokrácia útvesztőiben való bolyongás, majd nagy levegőt veszek, és visszaülök a gép elé. Beírom a jelszót, és döbbenten meredek a monitorra: mivel „a rendszer teljes kapacitással működik”, már belépni sem enged.

 

Újabb sikertelen telefonálási kísérletek után e-mailben intézem kérdésem a HSZI-hez, tagadhatatlanul némileg ingerült hangnemben: akkor ezt most hogy?! Levelemet továbbítom a BTK-s Elbíráló Tótumfaktumnak is: Isten látja lelkem, én aztán megpróbáltam. Mindazonáltal nekifogok aggódni – a befizetési határidőig már csak 13 nap van hátra.

 

Alig fél órával később válasz jön a HSZI-től: a problémát mégsem a kitartó próbálkozás oldja meg, sokkal inkább a számítógépem pop up-beállításainak módosítása. Kiderül, hogy az űrlap ugyan rákérdez, hogy ütemezném szívem szerint a fizetést, azt csak egyféleképpen lehet ütemezni. Így ha a felpattanó ablakok nem megfelelő beállítása miatt nem kapok róla üzenetet, hogy az egyedül lehetséges dátum-összeg párosítást nem találtam el, akkor onnantól a rendszer mindenféle hibaüzenet nélkül visszaküld a startvonalra, vagyis piszkozatba ment beadás helyett, ha a fejem tetejére állok is. Nahát, hogy erre nem gondoltam!?

 

Az űrlap immáron elküldve; egy nappal később udvarias válasz érkezik Tótumfaktumtól is: na jó, mégiscsak beadhatom papíron.

Megkezdődik a várakozás. Másfél héten át naponta többször ellenőrzöm a Modulót, amikor is mindig ugyanaz fogad, miszerint „űrlapom státusa: feldolgozás alatt”. Aggodalmam, mondhatni, lassan szorongásba csap át, annál is inkább, mivel látok ott mást is: „Ügyintézési határidő nincs.” A tandíj első részletének befizetése azonban három nap múlva esedékes, már csak azért is, mert ennek vállalása a részletfizetés kérésének feltétele (!) volt.

Befizetném én, gondolom magamban, csak hát nincs részösszegről szóló csekkem. És most fogja végképp elveszteni a fonalat a mégoly kitartó olvasó is: tudniillik olyat csak a pozitív elbírálás után kaphatok – befizetést viszont kizárólag így fogadnak el.

 

A HSZI-nek címzett újabb e-mailemre a következő válasz érkezik: „Hacsak nem kapott arra engedélyt, akkor a költségtérítés egészét be kell fizetnie a megadott határidőig.”

Döntés azonban még nem született. Na mármost, talán nem olyan meglepő, nem azért kértem részletfizetést, mert a teljes összeg birtokában vagyok, hanem mert éppen ellenkezőleg. Tehát kötöm az ebet a karóhoz, azaz várok tovább: vagy utasítsák el a kérvényemet, vagy küldjenek csekket, hogy megfelelhessek a feltételnek.

 

Mivel űrlapom státusa a nagy napon, 14-én még mindig „feldolgozás alatt”, hat különböző telefont csörgetek hiába a TO-n – majd csöndesen a kardomba dőlök.  Jöjjön, aminek jönnie kell. Kirúgnak végzősként, különeljárási díjat és késedelmi kamatot követelnek majd – rémlátomások gyötörnek. De a rendszer és a TO néma.

 

Mígnem szeptember 24-én postám érkezik, benne a részösszegekről szóló csekkekkel. (Megjegyzem, mind pedánsan külön borítékban, külön megcímezve, lebélyegezve stb. Óvjuk erdeinket.) Űrlapom státusa mindemellett: „feldolgozás alatt”.

 

Történetünkben ezen a ponton akár jöhetne a tanulság levonása. Praktikusan a következőkre jutottam: ha egyébként kiváló intézményünket ennyire nem érdeklik a piszkos anyagiak (sem), hát mostantól én is nagyvonalúan kezelem az ügyet. A gólyáknak pedig csak annyit üzennék: „Nyugalom a hosszú élet titka.” Kell hozzá egy-két összeszorult gyomrú szemeszterkezdés, de ők is ki fogják tapasztalni a dolgok rendjét.

 

(Update: október 22-én űrlapom státusa: „feldolgozás alatt”.)