A hét eleje óta esik, és úgy tűnik, az elkövetkezendő héten sem lesz ez másképp. Az időjárás kiszámíthatatlanul szeszélyes, a felhőszakadás alatt vagy utána egy perccel már ismét szikrázóan süt a Nap. Az eget javarészt sötétkék vagy szürke fellegek borítják. Mindez nagyon hasonló ahhoz, amikor az életünkben is felhők takarják el a fényt, vagy hosszabb ideig borongós „égboltot” vagyunk kénytelenek elviselni. A színek, a fény és a sötétség játéka nagyon találóan fejezi ki az érzelmek és a hangulatok létét a mindennapokban. Mitől borul be az ég, és miben lehet reménykedni olyankor?

 

Vannak, akik szeretik az olyan időt, amikor félhomályban telik az egész nap, és az embernek nem sok kedve van kimozdulni otthonról. Mások alig várják az első napsugarakat, és napraforgóként szívják magukba a fényt. Hangulatainkra az időjárás is hatással tud lenni. A hőmérséklet, a fényviszonyok, a páratartalom, csapadék és sok egyéb mind olyan jelenség, amire megvan az egyéni preferenciánk. (Végig is lehet gyorsan gondolni, melyikből kinek mi a megfelelő!) Nagyon eltérő lehet az, hogy ki mit kedvel, hogy milyen hatással van rá a változás, vagy egy hatás tartós elviselésének kényszere, főleg, ha ez messze van az általa kedvelttől. A napimádók nyáron minden bizonnyal nem észak felé fognak utazni.

 

Az egészségünkre nemcsak a külvilág, hanem a belső lelki történések is hatással vannak. Ha már a hasonlatok példájával éltem, akkor a hétköznapok, a mindennapok is szót érdemelnek, mert a működésük és hatásuk sokban emlékeztet a természet körforgásaira.

 

Az otthonunk, a munkahelyünk, a minket körülvevő emberek, mindazon események, programok, amiken részt veszünk, mind hatnak ránk. Ez jó esetben kellően ingergazdag és színes világot hoz létre körülöttünk, amiben a hullámzások is kiegyenlítik egymást hosszú távon. A gond ott kezdődik, amikor egysíkúvá válik ezek többsége, és már nem úgy ad örömöt, vagy egyáltalán nem mozgat meg bennünk semmit. Ellaposodhatnak a kapcsolatok (akár baráti, akár párkapcsolat), unalmas rutinná válhat a munka, visszavonulhatunk a szociális eseményektől, mondván nincs rá energiánk, kedvünk.

 

Elkezdődik egy elszeparálódás, de gyakran nincs ahhoz elég motiváció, erő, hogy ezen változtassunk, és csak a lejtőt érezzük. Ilyenkor kell tudni megállni és végiggondolni, hogy a változás nagyon is szükséges ebben a helyzetben, és az eddigi keretek már nem szolgálják a gazdájukat, vagyis minket.

 

Ez időnként egyszerűen megoldható, mivel hamar kiviláglik (és az ember nagyon is jól érzi), hogy mi az, ami nem működik, vagy mi az, ami a jelenlegi állapotában már nem ad, csak elvesz, ráadásul egyre többet. A kulcs két dologban rejlik. Egyfelől abban, hogy a helyzet mennyire megváltoztatható. Ha jelenleg, vagy akár hosszabb távon nem lehetséges a változtatás, akkor arra kell felkészülni, hogy a negatív hatásokat csökkenteni tudjuk. Olyan helyzetet teremtsünk, ami elég pozitívummal tölti fel az életünket, hogy elviseljük. Ha pedig ez sem lehetséges, vagy nem elég hatékony, akkor a saját hozzáállásunkon kell változtatni. Nem üres frázis az, hogy minden rosszban van valami jó. Persze nem feltétlenül bontunk pezsgőt egy rossz hír, vagy esemény hallatán, de ez nem is erről szól, hanem sokszor a túlélésről, ami időlegesen szükségessé válik.

 

Nem kerülhető el az, hogy problémák, megoldásra váró feladatok keresztezzék az utunkat, sokszor akár meglepetés szerűen is. Jól tesszük, ha számítunk rájuk, tudunk a létezésükről, de ez nem jelenti azt, hogy állandóan a legrosszabbtól, vagy a váratlantól tartva éljük mindennapjainkat. Sokat segít, ha tisztában vagyunk azzal, mi követel tőlünk átlagon felüli erőfeszítést a közeljövőben (vagy folyamatosan), és mik azok az apróságok (vagy csak annak tűnő segítő képességek) , amikkel adott esetben saját magunk megmentésére siethetünk.

 

Mit lehet tenni ha, kitör a vihar? Fedél alá húzódni és megvárni, amíg eláll, vagy legalább csendesedik. Esernyőt általában hordunk magunknál, ha esőre számítunk. Ahogy az életünk is tele van esernyőkkel, amik megvédenek minket, ha szükségünk van rá. Családtagok, barátok, akikre lehet számítani, hobbik, amik segítenek pihenni, kikapcsolódni, könyvek, filmek, zene, vagy valamilyen kreatív önkifejező eszköz. A lista tetszőlegesen folytatható (és jó is, ha a fejünkben van egy virtuális lista ilyesmikről), és ha megvan, akkor már csak két dolog hiányzik hozzá. A felismerés, hogy többet segít, ha megoldjuk, vagy csökkentjük a problémát, és a képességünk használata, amivel mindezt meg tudjuk tenni.

 

 

Fotó: Villányi Gergő