NYITÓLAP KAPCSOLAT REGISZTRÁCIÓ
KultúraÉletmódInfoKorGondolkodó
FrappszódiaMix
   
Életmód - Pszichológia
A világháló kérdései
Villányi Gergő
2012.05.04 00:01
Olyan világban élünk, ahol az információ cseréje és eljuttatása pillanatok kérdése. Jóformán a gondolat sebességével küldünk üzeneteket, osztunk meg élményeket vagy képeket, több ezer kilométer távolságból dolgozhatunk, fejezhetünk ki véleményt, vagy láthatjuk a másikat élő adásban. Az internet a kommunikációt hatalmas mértékben felgyorsította és tette szabaddá. Már azon folynak a kutatások és a találgatások, hogy mi lehet a következő lépés.
 
Vajon ez a szabadság előnyként vagy hátrányként fog kiteljesedni? Egyre többen védik az önkifejezés, valamint az információ, a személyes virtuális életterek szabadságát, de hasonlóképp a korlátozásoknak és a szigorú határoknak is megvannak a támogatói. A véglet végletet vonz, ezért a legjobb az lenne, ha a közösség maga hozna szabályokat és –persze segítséggel -, de önfenntartó, önszabályozó rendszerré lenne képes továbbfejlődni.
 
Az 1970-es évek elejére tehető a mai internet alapjainak kidolgozása. 1972-ben létrehozták az első e-mail programot, az internet mint kifejezés pedig 1974-ben jelent meg először. Az áttörést 1983 jelentette, amikor az eredetileg katonai célokra kifejlesztett rendszerből leválasztva megszületett a mai fogalmaink szerinti internet. Ez már a régmúlt, a virtuális hálózat azóta az egész bolygót behálózta. Magyarországon 2007-ben a háztartások körülbelül 38%-ában volt internet, 2011 decemberére pedig közel 4 millió lett az előfizetések száma. Hasonlóképpen terjed az okostelefonok használatának mértéke (kb. 1.3 millió darab), és azok a funkciók is bővülnek, amikben segítségünkre lehetnek ezek az újgenerációs telefonok. És merre mutat mindez? 2012 végéig az eladott telefonok számának duplázódását várják, valamint legalább 10%-os növekedést az internet előfizetések terén.
 
Ha nem vagy a háló része nem is létezel? Ma már nem tűnik ez a mondat erős túlzásnak, de tény, hogy a személyesen ápolt kapcsolatok, a beszélgetések vagy találkozások, élmények még mesze túlmutatnak a virtuális megfelelőjükön. Persze embere és lehetősége válogatja ezt is. A kapcsolat megtartására, egy időszak átvészelésére, segítségnyújtásra nagyon sok módszer létezik, ami a valós térben földrajzi, anyagi, vagy egészségügyi okból nem jöhetne létre. Ezért múlik sok a felhasználás módján és az embereken, akik létrehozzák a saját virtuális terüket, projektjüket.
 
A szabadság és a gyorsaság azt jelenti, hogy bárki, majdhogynem bármilyen információt azonnal megoszthat, feltölthet. Persze nem minden információ vagy adat érdekes, hasznos egy ember számára, és elég sok a repost is (ugyanazon tartalom ismételt megosztása). Ha egy átlagembert veszünk, mondjuk 150-200 ismerőssel, aki „csak” 2-3 közösségi oldalon van fenn, és él aktívnak mondható életet, akkor is órában vagy órákban mérhető az az időmennyiség, amit el kell töltenie ott, ha jól értesült szeretne lenni, és tartani a lépést a történésekkel. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy híreket olvas, kedvenc művészei, színészei, közszereplői életét követi, újdonságokat, vagy információt keres, vásárol, virtuálisan beszélget, videókat néz, zenét hallgat. Lehetne még folytatni a listát, de ez is elég annak a belátásához, hogy az élet sok területe virtuális térbe került vagy kerülhet.
 
A jövőt még csak sejtjük, a jelen viszont hatalmas mennyiségű adattal és információval bombáz minket nap mint nap. Itt kiigazodni sem könnyű, mindet feldolgozni pedig majdhogynem lehetetlen. Lehet korlátozni is a napi mennyiséget, de ez nem feltétlenül lehetséges, és sokszor nem is túl hasznos. Tanulásnál vagy szórakozásnál, emberi kapcsolatoknál a befektetett energia megtérülés szükséges a továbblépéshez vagy egy szint megtartásához.
 
Van megoldás? Sokan abban látják a megoldást, hogy szűrni kell az információt. Hasonló megközelítéssel jött létre az úgynevezett „cloud – felhő” rendszer gondolata is. Ez összekapcsolja a felhasználó minden olyan eszközét, ami a virtuális térben is aktív, valamint folyamatosan adatot gyűjt arról, hogy mit keresünk, mi érdekel minket és mit látnánk/olvasnánk/használnánk szívesen. Ezen adatok alapján tájékoztat a hírekről, vásárlási lehetőségekről, eseményekről, programokról, amik az úgymond virtuális ízlésünk alapján lettek kiválogatva. Elmondható, hogy ahogyan a feladatoknak, eseményeknek, embereknek, úgy az adatoknak is van prioritásuk és személyes értékük is. A kedvenc sorozatunk legújabb része lehet olyan fontos, mint az aznap leadandó határidős feladat. Egy jó beszélgetés vagy hír egész napra lendületet adhat, pedig „csak” beszélgettünk vagy olvastunk - apróságnak tűnik és mégsem az. Egyre több kutatás foglalkozik azzal, hogy nem mindegy, milyen hangulatban töltjük munkahelyünkön vagy otthon az időnket. Nemcsak a közérzet és az egészség lesz jobb attól, ha kellemes a környezetünk vagy a körülményeink, de a kreativitás, a munkamorál és a teljesítmény is majdnem 30%-os javulást mutat. Ez, ha szigorú számokban és bevételben gondolkodik egy cég, akkor sem elhanyagolható mennyiség.
 
A virtuális világ ellen lehet lázadni, de használni is meg kell tanulni. Nemcsak azért, mert újfajta veszélyeket rejthet, hanem azért is, hogy ne terheljük feleslegesen magunkat és a környezetünket. Ez nemcsak adatmennyiségben, de felhasznált erőforrásokban is igaz lehet a környezetvédelemre való odafigyelés jegyében. Itt ér össze a kör, ahol a felhasználó azt kapja, amit szeretne, a releváns információk segítségével jobb életet él, mindezt kellemes környezetben, és annyira mentesen a felesleges pocsékolástól, amennyire csak lehetséges. Így tud összeérni a jelen és a jövő.
Elküld
Szólj hozzá a cikkhez!(Belépés szükséges)
2013. Május 18.
Erik, Alexandra napja van
Szív expressz
Újépítésűek
Doktor Reciprok rendelője
Együttzenéléssel a rasszizmus ellen
V kontra W, avagy egy magyar modorosság
Virágélet?
A távolból
Külföldi nyelviskolák rangsora
A tanár és a vonzerő
A véred mindent elárul?
 
Mi az idei nyaralásod célpontja?
Mediterrán országok.
Valami igazán egzotikus hely.
Nyáron irány a hűvös észak!
Egyéb országok.
Belföldön nyaralok.
Nem nyaralok.
 
 
 








Cylex Silver Díj