Az emberiség mindent kívül keres. Azt gondolja, ha átutazza az Univerzumot, bejárja a Holdat, okosabb lesz. És okosabb lett? Valamicskét többet tud a minket körülvevő környezetről, de arról nem, hogy kik vagyunk.

 

Azt meg pláne el sem tudja képzelni, hogy befelé épp olyan végtelen az utazási lehetőség, mint kifelé, a fényévekre lévő kozmoszokig. És nem kerül dollármilliókba magunkba nézni, egyfajta indukciós módszerrel eljutni a kicsiből a nagyba. A racionalitás fekete krampusza azt súgja, hogy testünk nem más, mint az életünk. Benne kizárólag anyagi folyamatok zajlanak, sőt mi több, az érzelmek is biokémiai folyamatok alapján jönnek létre. Az élet misztikumai nem arra valók, hogy elzárkózzunk tőlük, főleg akkor nem, ha a realitások emberének tartjuk magunkat, hiszen épp a misztikumban várnak ránk a magyarázatok. Lehet, hogy agyunktól szokatlan logikával kell mindezt felfedezni, de attól az még logika, csak nem az a fajta, amellyel intelligencia tesztet töltünk.

 

Miért lenne humbug bármi, amit nem értünk? Miért ne lehetne valóság, amihez nem sikerült még szellemileg felnőnünk, eljutnunk?

 

Hogyan is tudnánk megérteni a világot, ha nem tudjuk, bennünk mi zajlik?

 

A sejtjeink sejthetnek valamit. Ahogy a nyelvünkben is ott vannak a válaszok, mintha valamikor réges-régen már mindent tudtunk volna, amikor az létrejött. A sejtjeinkben található DNS-ekről, Bill Gates így nyilatkozott:

 

„A DNS olyan, mint egy számítógépes program, csak sokkalta előrébb jár, mint az eddig megalkotott bármely szoftver.”

 

Tudósok azt is kiderítették, hogy intelligens beavatkozás hiányában ezek a DNS-molekulák nem képesek rendszerbe szerveződni, tehát lennie kell valaminek, történnie kell valaminek a születésünk előtt, ami DNS-ünket „beprogramozza”.

 

Itt kapcsolódik be az ezotéria és az inkarnációs elméletek, miszerint a köztes létben a karmánkat kialakítva, feladatokat vállalva a DNS-ekbe kerülnek azok az információk, amelyek tájékoztatnak bennünket magunkról, terelnek minket afelé, amerre mennünk kell ahhoz, hogy karmikus küldetésünk teljesülhessen.

 

Bizony, vannak erről sejtéseink. Mikor nem tudjuk, honnan jön egy-egy megérzés, amikor azt hisszük, az intuíció egy külső sugallat, s mikor azt gondoljuk, hogy kívül található a világ, érdemes elgondolkodni azon, miért a gondolataink határozzák meg a rajtunk kívül álló dolgok minőségét. Azt, hogy valami jó, vagy rossz számunkra. Hogy az egyik pillanatban félünk valamitől, a másikban pedig úrrá leszünk rajta, mert megváltoztattuk a gondolatmenetünket. Például bemegyünk egy sötét térbe, és kombinálunk, hogy mi lehet ott, képzelgünk különös szörnyekről, amelyek valójában csak bennünk élnek, a szobában egyszerűen csak sötét van. Amint felgyullad a lámpa, meglátjuk, hogy minden rendben, nyoma sincsen a Mumusnak.

 

Végeredményben a tudásunk a világról éppen elég ahhoz, ahol szellemi minőségünkben tartunk. Gondoljunk csak bele, mi történne, ha biológusok különféle mutációkat hoznának létre, akik a mai értékszempontok alapján valamely hatalmi szervtől vezérelve törnének életünkre a kizsákmányolás szellemében. Vagy ha valaki megosztaná velünk azt a tudást, hogyan manipulálhatjuk rezgések, frekvenciák segítségével az emberi agyat. Rögtön retteghetnénk is, hisz egyből fel is használnák ott, ahol a legnagyobb érdekek csoportosulnak.

 

Szerencsére ehhez még fejletlen az ember, hiába adja le a jelet valaki, ha a befogadó még nem tart ott, hogy felismerje azt. Hiába teszünk régi cd-lejátszóba MP3-ban írott cd-t, nem fogja lejátszani soha.

 

A szellemi minőség emelkedése pedig magában hordozza azokat a feltételeket, amelyek megakadályozzák az önérdekek pusztító érvényesítését. Hiszen egy emelkedett ember tudni fogja, hogy amit mások ellen tesz, azt maga ellen teszi. Tegyük fel, ha egy politikus manipulál, akkor saját manipulációjának hálójába esik, vagyis csak egy manipulált néptömeget kap, amely valójában nem mutatja meg az igazi lehetőségeket. Ha a reklámok manipulálni kezdenek, nem vesszük észre az ember valódi szükségleteit, így maga a piac is valótlanná, szükségtelenné válik, és megkérdőjeleződik a rendszer, amit kapitalizmusnak szokás nevezni.

 

Az ember változik. A folyamat nem 2012-ben zárul, s nem is akkor indul. Nincsen olyan folyó, ami egy pontból áll. Talán, ha egy cseppjét vesszük. Amely végül a többi cseppel a torkolathoz jut, mi a végtelen, óceánnyi lehetőséget nyitja meg annak, akinek tudása van arról, hogy a folyóhoz tartozik. A többi csepp, aki nem tudja, hogy csepp, az változatlanul árad tovább, és ugyanúgy a partra fog ugrálni, mert azt hiszi, kívül van a boldogság. Azzal nem számol, mi lesz, ha felszárad.

 

Az ember változik. 2012 harcot mutat. Egyre több ember látja a Fényt, néptömegek áldoznak az ezoterikus tudományok eredményei láttán időt, energiát arra, hogy önmagukba nézzenek. Míg mások egyre inkább a feszültséget érzik, nem fejlődnek, s a külvilág nyomasztó körülményeivel nem tudnak mit kezdeni, hajszolják a pénzt, a lelketlen karriert. Végül vagy eljutnak oda, ahová mások, vagy szembefordulnak velük, és rájuk támadnak. Mivel a tudatos oldal tudja, hogy minden harc kudarc, ezért tudatosan tűr, míg a tudattalan oldal kiéli magát. Tapinthatóan érezni lehet a feszültséget minden egyes nap. Amikor primitíven kiabál a házaspár a villamoson, vagy punkok vizelnek a buszmegállóba, vagy ok nélkül fellöknek az utcán. Az emberek nagy része ezen annyira túlhaladott, hogy szinte meglepetésszerűen hat rá, ha ilyet lát. A kontraszt növekszik, a sejtek dolgoznak, az élet szép, haladunk magunkban előre, felfelé.