A házasság kétirányú utca. Vezethet a boldogság és a kiteljesedés felé, de a romlás és az elértéktelenedés felé is. Mindenki figyelje az irányát!

 

A házasság, sőt akár a párkapcsolat bebetonozott eszményeiben sokáig semmi jót nem találtam. Egyáltalán semmi jót. Pedig csak egy plusz szemszög hiányzott hozzá. Nem támogattam, hogy a természetesen találkozó és egy ideig természetesen párhuzamosan futó, majd ugyanilyen természetesen szétváló életutakat mesterségesen egymás mellé kellene szabályozni. Nem értettem, hogyan lehet egyáltalán komolyan venni az ismert múlt szemszögéből tett jelenbeli kijelentést az ismeretlen jövőre nézve egy olyan képlékeny tárgyra vonatkozóan, mint egy állandóan változó másik ember. Aztán rájöttem, hogy nem ezek miatt, hanem ezek ellenére lehet haszna a párkapcsolat vagy épp a házasságtudatnak is. A taglalt emberi intézmények ugyanis úgy léteznek, hogy valójában nem léteznek. Lehet őket nagy szavakkal, összeköltözéssel, ceremóniákkal, közös gyerekkel, közös vagyonnal, együtt írt közös kerettörténettel erősíteni, de soha nem maradnak mások, mint egy tudati beállítódás - de ez nem kevés!

 

A hétköznapi beszédben gyakran használjuk azokat a szavakat, hogy egy kapcsolat, a kapcsolat, a te házasságod, az enyém, stb. Általános szabályokat vonatkoztatunk rájuk, egységesítjük és párhuzamba állítjuk őket. Elfelejtjük, hogy bár hosszan sorolhatóan hasonlítanak az egyes párkapcsolatok, házasságok, viszont végtelenül sorolhatóan különböznek. Leegyszerűsítve gondolkodunk róluk, és tévesen, mert meg akarjuk őket feleltetni egy külvilágtól örökölt vagy/és a fejünkben érlelt eszményképnek. Megmondjuk, hogy milyen lehet, milyen legyen, hogy helyes, hogy hibás. Pedig ki tudhatja, hogy a milliárdnyi emberből ki másnak mire van szüksége, hogy egy ilyen összetett szolgáltatású és követelményű ingercsomagban, mint egy párkapcsolat vagy házasság, melyik egyén mit talál meg, sorol be vagy priorizál. Nem kell, hogy hasonlítsanak szerkezetben, rituáléban, határokban, szabályokban, temperamentumban, mentalitásban. Csak a fogalmak közösek, de mind az elmélet, mind a gyakorlat más.

 

Közös tényező azonban a legtöbb egyenes (még élő) házasság és párkapcsolat esetében, hogy a résztvevők tudata valamilyen mértékű is közösséget akar fenntartani egy másik emberrel. Innét vezet a két irány. Az egyik, és ez lehet a haszon, a pozitív irányba megy. Az adott feleség, férj, kapcsolatpár pozitív mágnesre kapcsolja a tudatát, és alapvetően arra koncentrálva él, ébred, fekszik, hogy ezzel a kapcsolattal, házassággal jó dolgok történjenek és benne, általa velük. Valójában a tudatát kötelezte el és nem a jövőjét. Ő befektet abba, hogy a lehető legnagyobb eséllyel a MAJD is jó legyen. Az ellenkező irány viszont oda vezet, hogy mivel a társadalom, a vallás, a média, a kirakatpárok boldogságot ígérnek, sugallnak, hazudnak az idealista kapcsolatrendszerek által, az érintett naivan vagy kényelmesen elhiszi, hogy az ő párkapcsolata/házassága MÁR jó, az intézményesítés, a fogalom által, és nem beletesz, hanem kivenni akar belőle. Ez nem fog sikerülni. Egy kapcsolat sem termel boldogságot a benne élő emberek helyett, csak a tudata segíti fenntartani azt a beállítódást, hozzáállást, ami viszont igen. Persze ez nem megy egyedül. A kitartasz mellette jóban, rosszban témát nyilván a hosszan tartó rosszban a legnehezebb betartani. Ilyenkor célszerű megnézni, hogy valóban érdemes-e, hogy az-e a „rossz”, ami veletek történik és együtt túljuthattok rajta, vagy épp a másik a „rossz”.