„Továbblépsz, mert ez az élet rendje; mert csak ezt teheted.

Addig mész, amíg elmúlik a fájdalom,

vagy találsz valami újat, ami még ennél is jobban fáj.”

Jennifer Weiner

 

Felsír az új élet. Csecsemőkorunk így kezdődik, szüleink később azonosítják be az okot. Éhesek vagyunk, magányosak, álmosak vagy épp fáj valamink. A kín könnyítésének legösztönösebb megszüntetése a sírás, mégis joggal merül fel a kérdés, hogyan érzékeljük életünk első pillanatában ezt az érzést, hogyan fejlődik érzékelésünk és fájdalomküszöbünk az évek múlásával? Fejlődik és változik-e a fájdalomküszöbünk? Kategorizálható-e nemre, korra vagy személyiségi jegyekre az, hogy ki mennyire bírja a fizikai és lelki fájdalmakat?

 

Ahogy cseperedünk, újfajta érzésekkel ismerkedünk meg. Érzés-címkéink közé bekerül az öröm, a vidámság, a szomorúság és a fájdalom. Megtörténik az első találkozás a kés élesebbik felével, a radiátor melegebb oldalával, vagy az iskolában elszenvedett megdorgálás keltette belső szorongással. Fizikai és lelki szinten lényünkbe ívódik, mit is jelent a fájdalom.

 

Vajon a fájdalmat tanuljuk vagy tapasztaljuk? Sok gyermek a fájdalomszint megállapításához a szülői arcberendezést és hangeszközöket használja, az elviselhetőség küszöbét nem önmagában keresi. Gondoljunk arra, amikor a rohanó csemete térdre esik és fejét egyből édesanyja felé fordítja. Ha az anya rémülten a szája elé kap, odarohan hozzá és testével, hangjával veszélyt jelez, a gyermek sírni kezd. Míg ha a szülő nyugodtan közelít a baleset helyszínéhez, a könnyek elkerülhetőek. Mindez nem jelenti azt, hogy valójában nem érzünk fájdalmat. Csupán annyit jelez, hogy nem a valódi érzéshez viszonyítva kezeljük a fájdalmat, hanem úgy, ahogy a külvilág elvárja tőlünk, ahogy visszatükrözi azt. Vajon a fájdalom kifejezési mintáink, melyek az évek során kialakulnak, valós képet mutatnak arról, ki mennyire tűri a fájdalmat?

 

Maga a fájdalom érzékelése összetett jelenség. Biológiai sérülés miatt következhet be, de előfordul, hogy egy összetört szív ugyanúgy fáj, mint egy lukas fog. Kétféle fájdalmat különböztet meg az orvostudomány. A gyors fájdalom 0,1 másodperccel a kiváltó esemény bekövetkezte után éles, szúró, hirtelen nyilalló érzésként hatol a tudatunkba. A lassú fájdalmat 1 másodperc vagy annál hosszabb idő után érzékeljük, égető, kínzó, lüktető fájdalomként. 

 

Magas és alacsony fájdalomküszöb

A fájdalomküszöb kifejezés az orvosok által küszöbértéknek nevezett pontot jelenti; azt a kritikus ingererősséget, amikor már fájdalomról beszélünk, nem csupán kellemetlen érzésről. Tehát amikor a fájdalomtűrésünkkel villogunk, valójában nem azt ismerjük be, hogy nagyobb fájdalmat bírunk elviselni, hanem azt, hogy számunkra valami még nem okoz fájdalmat, ami esetlegesen másoknak már igen.

 

Ez a határérték emelkedhet, ilyenkor a fájdalom csökken vagy eltűnik. Ha a küszöb lecsökken, akkor a legapróbb fájdalom is elviselhetetlennek fog tűnni. Meglepő, hogy ennek az ingerküszöb- ingadozásnak gyakran nincs is köze a valódi fizikai sérüléshez. Gondoljunk csak vissza a térdre eső gyermek példájára. Megcáfolhatjuk azt a gyakori állítást is, mely szerint a férfiak vagy a nők, pusztán fizikai adottságaiknak köszönhetően jobban tűrnék a fájdalmat.

 

Fájdalomtréning, avagy hogyan változik a fájdalomküszöb szintje?

A megfigyelések és kutatások alapján a fájdalomküszöböt megemeli, ezáltal csökkenti a fájdalmat: az akupunktúra, a hőkezelések (jegelés, melegítés) és például az alkohol; míg lelkileg az izgalom, a figyelem, a magabiztosság, a hit, sőt az orvosba vetett bizalom is hatni kezd a váróterembe való belépéskor, s úgy érezhetjük, már meg is gyógyultunk, holott csak a fájdalomérzékelésünk csökkent.

 

Az érem másik oldalán ott sorakoznak a fájdalomérzékelést növelő tényezők is. Ilyen az éhség, a hideg és áthűlt test, a félelem, szorongás, álmatlanság, depresszió, kimerültség vagy maga az unalom is. A napközben ért fájdalmak eltörpülhetnek az éjszaka érkezők mellett.

A modern kutatások azt állapították meg, hogy a szervezetben az endorfintermelődés is hozzájárul ahhoz, hogy a fizikai és lélektani ingerekre magasabb vagy alacsonyabb-e a fájdalomküszöbünk. A boldogabb, több endorfint termelők jobban elviselik a hétköznapok kínjait, mint a szomorú emberek.

 

Bár rendelkezünk emlékekkel, képesek vagyunk rangsorolni, mindenki önmagához képest állapíthatja meg a fájdalom fokát, egymáshoz nem mérhetjük a fájdalomküszöbünket. Tapasztalataink segítenek abban, hogy elkerüljük a kellemetlenséget, azonban tűrőképességünk nem a múltból merített képesség. Nem levezethető a fájdalom típusából, sem korunkból vagy nemünkből adódóan. Fájdalomküszöbünk a jelenben ölt testet, pillanatnyi egészségügyi és lelki állapotunkat méri.