Nota bene: a vízi pipa, az úti köpönyeg és a t?zijáték, akármennyire is röviden hangzik, hosszan írandó. Ellenben a tüzes menyecske, a vizes nadrág és az Utas és holdvilág már rövid.

 

A t? belsejében lév? hosszú magánhangzók (é, í, ?, ú) bizonyos toldalékolási helyzetekben megrövidülnek, másokban érintetlenül maradnak. Teszik ezt írásképileg úgy, hogy gyakran a kiejtett hangok semmi lényegi változást nem mutatnak. Nincs mese, meg kell tanulni a „kivételeket”. Az érdekesség azonban, hogy a kivételek legtöbbször éppen rendszerbe illeszthet?k.

 

Nézzük az ún. kéz-típusú szavakat: f?, f?z, híd, ín, kéz, kút, lúd, nyár, nyíl, nyúl, ny?, rúd, sz?z, t?z, úr, út, víz. Hogy miért nem „f?”-típusú szavak, vagy „szúr”-típusú szavak? A magyarázat hangtani: míg az i-í, u-ú, ü-? csupán egy képzési jegyben (id?tartam) térnek el egymástól, minden másban (vízszintes és függ?leges nyelvállásfok, ajakkerekítettség) megegyeznek, addig az e-é (és az a-á) a látszat ellenére sem alkotnak hangtani szempontból ún. minimális párt. Ugyanis ott a hosszúság mellett a nyelv függ?leges állásában is eltérés van. És ezért egy e-é váltakozást könnyebben lehet „érezni”, mint pl. a b?nös-büntet? váltást.

 

A kéz f?név toldalékolása esetén két út van: vagy megrövidül, vagy változatlan marad; kézen, kézzel, kézként, kézt?l, kézi stb. vagy kezes, kezel, kezek, kezei, kezenként stb. Tehát két t?változat jön létre: kéz- és a kez-. És ennek mintájára változnak a fent listázott „kéz-típusú” szavak, avagy szaknyelven szólva a t? belseji id?tartam váltakoztató szavak.

 

A jelenségnek van nyelvtörténeti „mentsége” is: annak idején a finnugor nyelvek sajátságaként a magyar szavak is t?véghangzóval zárultak. Amikor ezek lekoptak (hangsúlytalan helyzetük miatt), a rövidebb szavakban egyetlen magánhangzó marad. Nincs választás: a lekopott t?véghangzó nyújtási szerepét ez a magánhangzó „örökli”, vagyis jobb híján hosszúvá válik. Viszont, amikor bizonyos toldalékolási m?veleteket végez a beszél?, akkor ejtéskönnyít? „köt?hangzót” ékel be a szóelemek közé – hogy szó szerint bele ne törjön a nyelve. Na mármost ezek a „köt?hangzók” jelzik tulajdonképpen a régi t?véghangzó emlékét.